MSZP: Az új választási törvény a demokrácia halálát okozza
Az MSZP szerint a demokrácia halálát okozza az új választási eljárásról szóló törvényjavaslat, amelyet vissza kell vonni, és egy új, konszenzuson alapuló javaslatot kell beterjeszteni és elfogadtatni az Országgyűléssel.
MSZP: Az új választási törvény a demokrácia halálát okozza

Molnár Zsolt országgyűlési képviselő vasárnap Budapesten sajtótájékoztatóján azt mondta, országos turnéra indul az MSZP azért, hogy párbeszédet folytassanak az emberekkel arról, mit is jelent a feliratkozás intézménye, és mit kell majd tenniük, mivel ezekről az emberek "semmit nem tudnak".

 

A képviselő kifejtette: amióta a Fidesz kormányon van, a választási szabályok minden évben változtak: 2010-ben az önkormányzati választási törvény módosult, 2011-ben a választókerületeket módosították, az idén pedig a választási eljárásról szóló törvény vitája van napirenden. Eközben nem beszélnek sem a kampányról, sem a kampányfinanszírozásról, vélhetően azért, mert ezt csak az utolsó pillanatban akarják megváltoztatni - mondta Molnár Zsolt.
 
 
Úgy fogalmazott, a Fideszt a saját maga által írt alaptörvény sem akadályozza és az Alkotmánybíróság hatásköréből is igyekeznek kivonni a kérdést.
 
 
Molnár Zsolt jelezte: ha 2014-ben az MSZP vagy szövetségese nyer, akkor eltörlik az előzetes feliratkozás intézményét.
 
 
(MTI)
 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
9    *    5    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.