Szanyi Tibor, a szocialista párt elnökségi tagja, országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen a holokauszt január 27-i nemzetközi emléknapjára emlékeztetett, úgy fogalmazott, a szélsőségeket le kell kapcsolni, “el kell takarítani a nemzet politikai hulladékát”.
Szanyi Tibor a tőle megszokott keménységgel bírálta Tarlós István főpolgármestert is, aki szerinte a szélsőségesek oldalára állt azzal, hogy nem volt hajlandó csatlakozni ahhoz a kezdeményezéshez, amely a római Colosseum díszvilágításának lekapcsolásával tiltakozik a Jobbik politikája ellen. Mint mondta, a modern európai demokrácia lényege a kisebbségek védelme, ez alól pedig csak egyetlen kivétel létezik: a szélsőségek, amely ellen mindig fel kell lépni.
A Jobbik, illetve az általa képviselt antidemokratikus, antiszemita és rasszista szellemiség nem csak az itthoni közéletet szennyezi, hanem Magyarország nemzetközi renoméján is foltot ejt. S ez ma már nem csak a magyar demokráciáról még megmaradt morzsáiról, az egyetemes emberi és polgári jogok hazai érvényesüléséről szól. A sötétség igizai felelősei nem csak jó hírünket, hanem például a forint árfolyamában megjelenő nemzetközi befektetői bizalmat is egyre mélyebbre ássák. Ezért pedig a mindennapokban is egyre súlyos árat kell fizetnünk.
(MTI)