Mesterházy Attila: Tizenöt tézis
Az Orbán-kormány nemcsak a felcsúti stadiont alapozta meg, hanem az ország csődjét is. Nincs több időnk. Az MSZP és szövetségesei arra kérnek minden magyar állampolgárt, hogy vegyen részt az ország újraépítésében: alakítsuk közösen a programunkat, kormányozzunk együtt. Nekünk a felcsúti stadionépítésnél most sokkal nagyobb feladat jut.
Mesterházy Attila: Tizenöt tézis

1 Orbán Viktornak 2014-ben távoznia kell a hatalomból. Leginkább azért, mert nem a választói akarata szerint kormányzott, hanem a saját képére akarta formálni az országot. Ez pedig egy megalomán, akarnok ember országképe, akiről mindennél többet mond, hogy a felcsúti házánál monstre építkezésbe kezdett, miközben Magyarországon már több mint négymillióan élnek a létminimum alatt. Azért kell mennie, mert csak a saját felcsúti építkezését tudta sikeresen irányítani, az országot nem, s kiváltképp azért kell 2014-ben elkergetni a hatalomból, mert ha a helyén maradhat, pár éven belül romhalmaz lesz ebből az országból. Gazdasága összeomlik, s vele hullik további darabjaira a társadalom. A romok pedig maguk alá temetnek minket. Ebben a helyzetben nem jelent majd vigaszt, hogy Felcsúton egy megastadion magaslik.

 

2 Az MSZP szavazói, közösen az MSZP-vel szövetkezők támogatóival, mindazokkal, akik jogállamot, igazságosságot és jólétet akarnak, Orbán Viktort a jövő évi választásokon le fogják váltani. Ehhez arra van szükség, hogy mindenki, aki változást akar, legyen ott a szavazóurnáknál. Senki ne bízza másokra a döntést, hanem vegye saját kezébe sorsának irányítását.

 

És senki ne féljen! Ebben az országban még egyszer nem fordulhat elő, hogy üldözzék, munkájából elbocsássák mindazokat, akik nem értenek egyet a választáson győztesekkel. Ebben az országban még egyszer nem eshet meg, hogy magukfajtákra és magunkfajtákra listázzák az embereket. Ezt az országot még egyszer nem lehet szanaszét szakítani, ebből az országból többet nem lehet az ellenzéket, a másként gondolkodókat kirekeszteni. Ez az ország soha többé nem üldözheti az értelmiségét, nem indíthat boszorkánypereket. Ez az ország többé nem engedheti meg magának, hogy a fiataljai meneküljenek innen, ez az ország nem mondhat le sok millió ember keze munkájáról, azokéról, akiket most kitaszítanak az értékteremtésből. Nincs időnk. Lépnünk kell. Orbán Viktor kormánya egy gyorsvonat sebességével taszítja a nemzetet a végzetébe, minden nap, minden hónap késlekedés növeli a bajt, s míg a felcsúti stadion épül, addig az ország szétrohad. Ezt kell megakadályoznunk.

 

3 Magyarországnak 2014-től szakszerűségen alapuló politikai kormányzásra van szüksége. Szakszerűnek kell lennünk, mert azt a gazdasági, pénzügyi, szociális válságot, egészségügyi, oktatási és nyugdíjkáoszt, amit az Orbán Viktor vezette kormány okozott, helyre kell hoznunk. Ugyanakkor nagyon erőteljes politikai kormányzásra van szükség: helyre kell billenteni a kizökkent időt. Amíg ők csak a gazdagok és a kiváltságos kevesek érdekeit nézik, mi mindenkiét szem előtt tartjuk. A mi felelősségünk ezért, hogy a leszakadóknak, a rászorultaknak, a középosztálynak, mindenkinek, akitől a mostani kormány elvett valamit, igazságot szolgáltassunk.

 

4 Igen, igazságot szolgáltatunk: felelősségre vonjuk mindazokat, akik elkövették a fideszes szabadrablást. Kivizsgáltatjuk mindazt, ami a közpénzekkel történt, kivizsgáltatjuk a földügyeket, kivizsgáltatjuk a trafikpályázatokat. Ezúton szólítom föl mindazokat, akik úgy érzik, hogy jogtalanul jutottak előnyhöz, tessék, még nem késő: adják vissza a haszonbérletbe kapott földjüket, adják vissza a trafikkoncessziót. Ellenkező esetben a jogtalanul kiutalt földet visszavesszük, és azoknak adjuk, akik valóban meg akarják művelni. Ami pedig a trafikokat illeti: mindenki megtarthatja a boltját, ha megéri neki azok után is, hogy az MSZP és szövetségesei újból szabaddá teszik a piacot. Ugyanúgy lehet majd dohányterméket kapni a benzinkutaknál, a közérteknél, ahogy korábban. Továbbá: minden, a Közgép, a Századvég, a Nézőpont és más hasonló szervezetek által elnyert állami beruházást szakemberekkel vizsgáltatunk át. Nemcsak a közbeszerzés és a döntés folyamatát, hanem a végeredményt is. Ha kiderül, hogy egyetlen grammnyi cementet elloptak, ha kiderül, hogy a megrendelések mögött nem volt valódi teljesítés, azok, akik felelősek ezért, nem kerülhetik el a bíróságot!

 

A teljes írást a nol.hu-n olvahsatják el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
3    +    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.