Valójában azonban a veszteség jóval nagyobb. Nyolc plusz tizenhat hónappal kell kalkulálni,ennyi idő telt el azóta, hogy Orbán Viktor hazazavarta az IMF-et. 2010 nyarán ezzel kezdődött a “szabadságharc”, amelynek csúfos eredménye a recesszióba forduló gazdaság, a versenyszféra csökkenő foglalkoztatása, a visszaeső reálbér.

Akinek van szeme, láthatja: Orbán Viktor ma sem akar megállapodni a Valutaalappal. A miniszterelnök célja nem az, hogy visszavezesse Magyarországot abba a világba, ahol partnerség, együttműködés, a kimondott szó komolysága uralkodik. Orbán Viktor álomvilágot talált ki magának, amelyben ő az újító, akit áhitattal követnek mindenünnen. Lám, nem elég már a miniszterelnöknek a kétharmados fülkeforradalom tündérmeséje, immár Európa kétharmadának élére álmodja magát. Közben azonban, ne legyen kétsége senkinek, az európai vezetők összenevetnek a háta mögött, a mértékadó európai közvélemény gúnyt űz belőle, a rossz kormányzás és az antidemokratikus törekvések jelképeként utalnak rá.
 

Miközben a Fidesz józanabb politikusai igyekeznek komolyan vehető tárgyalási helyzetbe kerülni a Valutaalappal, a kormányfő rendületlenül folytatja ámokfutását. Hiába ment át a parlamenti törvénygyáron az Unió és az IMF számára elfogadható új jegybanktörvény, ha közben a kormány “feltalálja” a tranzakciós adót. Hiába üt meg higgadt hangot a tárgyalásokért felelős miniszter, ha közben főnöke a bankrendszer és a közszolgáltatások államosítását hirdeti meg. Amivel “mindössze” az a baj, hogy az államnak közüzemeket és bankokat vásárolni, feltőkésíteni nincs pénze. Ha pedig a Fidesz jogszabállyal próbálná ezt elérni, akkor rögtön elmenekül mindenki, aki munkát adhatna a magyar embereknek.

A kormányfő azt mondja, neki nem a Valutaalap érdekét, hanem a magyar érdeket kell képviselnie az IMF-fel folytatott tárgyalásokon. Színigaz. A baj az, hogy Orbán Viktor a magyar érdek ellen cselekszik.

A magyar embereknek nem érdeke, hogy megbízhatatlan ország legyünk. A magyar embereknek nem érdeke a recesszió. A magyar embereknek nem érdeke a különadókkal fojtogatott gazdaság. A magyar embereknek nem érdeke, hogy nincs piaci munkahely, piaci fizetéssel. A magyar embereknek nem érdeke a közmunkával megkereshető éhbér a valódi bér helyett. A magyar embereknek nem érdeke a rossz gazdaságpolitika miatt bevezetett megszorítás az egészségügyben, oktatásban, közösségi közlekedésben. A magyar embereknek nem érdeke a rossz tárgyalási taktikával eltapsolt több tízmilliárd forint a pénzpiacokon. A magyar embereknek a magas hozamígérettel finanszírozott államadósság sem érdeke, mert ezt majd a következő nemzedékeknek kell visszafizetniük.

Orbán Viktort mindez nem zavarja. A munkahelyvédelmi akcióterv kibővítéséről, az erre szánt pénz növeléséről álmodik. Nagyon kérem, Miniszterelnök úr, kezdje meg végre a “lemerült akkumulátorok” feltöltését! Az igazság ugyanis az, hogy az akcióterv kapcsán még az első lépést sem sikerült megtenni. A munkahelyek védelmére szánt 300 milliárd forint egyszerűen nem létezik. A jegybank megadóztatása trükk. Az államkincstár megadóztatása még trükknél is kevesebb: a napokban olvadt az ettől remélt 110 milliárd forint 15-re a valóság fényénél. Ez azt jelenti, hogy újabb megszorításokkal lehet majd csak elérni, hogy valami megvalósuljon az amúgy is vérszegény tervből. Feltűnő, hogy Orbán 2020-ról, Matolcsy 2030-ról beszél mostanában. Lefordítom, ez azt jelenti, hogy mindketten tudják: a 2010-2014-es ciklust elvesztették. Belátható időn belül képtelenek eredményt felmutatni, ezért a távoli jövőre vonatkozóan kezdenek el ígérgetni.
 

Újra és újra el kell mondanunk, valójában mi a tét. Nem pusztán arról van szó, sikerül-e végre egyetlenegyszer igazságmorzsával bíró költségvetést összeraknia Orbánnak és Matolcsynak. Ez sem kis probléma, ám sajnos van nagyobb is. Ezekben az években dől el, milyen messzire szakadunk le Európa centrumától és kelet-közép-európai szomszédjainktól.
 

Az MSZP-nek – ellentétben a Fidesszel – nem álmodoznia kell, hanem dolgoznia. Arra kell készülnünk, hogy nagy hátrányból újraindítsuk Magyarországot, ezt követően pedig szisztematikus munkával emeljük méltó helyére, növekedéssel, munkahelyekkel, az elérhető jobb élet megalapozott reményével.
 

(MTI)