Orbán Viktor mostanában újabb nyári csomaggal kecsegteti a választókat, azonban – tartok tőle – nem lesz ennek jó vége. Volt ugyanis már egyszer nyári csomag, rögtön az elején, 2010-ben. A miniszterelnök akkor bejelentette, hogy a korábban általa egyébként nem preferált egykulcsos adót vezeti be. Ez magyarra fordítva azt jelentette, hogy adót csökkent a gazdagoknak, miközben adót emel a közepes és alacsony jövedelműeknek. Az MSZP erre azonnal felhívta a figyelmet, véleményünket alátámasztó számításokat tettünk közzé. Sajnos igazunk is lett.

 
A miniszterelnök ekkor jelentette be a bankadót is. Akkor is elmondtuk, hogy nem a bankadóval van gondunk, hanem annak mértéke és lehetséges gazdasági hatásai miatt aggódunk. Nemrég – amint erről akkor írtam is – a kormányfő jobbkeze állította, hogy öt negyedév alatt 1400 milliárd forinttal csökkent a magyar vállalkozások finanszírozására fordított banki forrás. Pontosan erről beszéltünk 2010-ben. Nem a bankokért, hanem a magyar vállalkozásokért, a vállalkozókért és alkalmazottaikért aggódtunk két éve. Sajnos teljes joggal.

 
Nem fogok végigmenni Orbán Viktor hiperaktív kormányának tevékenységén és az ezekre adott szocialista válaszokon. Azt sem állítom, hogy nekünk mindig mindenben igazunk van. Azt viszont állítom, hogy a kormány meghatározó döntései mind rosszul sültek el az ország többsége számára. Nemhogy erősödne a sokat emlegetett középosztály, hanem egyre többen csúsznak a létminimum alá, csaknem négymilliónyian élnek már a létminimum alatt! A gazdaság, a foglalkoztatás stagnál. Orbán Viktor mostanában 5,5 millió adózóról álmodozik, ami – jelzem – nem egymillió, de egymillió-hétszázezer új munkahelyet jelentene. Milyen jó lenne! Ennél már csak az lenne jobb, ha a kormányfő nem nagyotmondásból akarna várat építeni. Politikája kizárólag arra alkalmas, hogy növelje a szegénységet és szegénységbe fagyassza azokat, akik belekerültek. Az oktatási és a foglalkoztatási politika, amelyek a kiemelkedést volnának hivatottak szolgálni, ma szegénységet termelnek és mozdulatlanságra ítélnek.

 
A kormányfő két évet értékelő interjúiban és beszédeiben sorra adja a győzelmi jelentéseket. Csakhogy valójában sereghajtók vagyunk. Orbán célja a tartós növekedés megalapozása volt, helyette a tartós hanyatlás pályájára taszította az országot. Ennél is nagyobb baj, hogy a végsőkig kitart hibái mellett. A következő két évben sem fog irányt váltani. A miniszterelnök saját álma és retorikája foglyává vált. Ez lehetne pusztán az ő baja, ám egyúttal túszul ejtette az egész országot.

 
Orbán Viktor erőnek erejével kéretlenül átformálta a magyar politikai rendszert. Intézményi korlátokat vezetett be a szabad véleménynyilvánítással szemben, legyen szó szakszervezetekről vagy ellenzéki médiumokról. Kikapcsolt majdnem minden kontrollmechanizmust, köztük az alkotmánybíróságot. Támadja az igazságszolgáltatást is. Szűkíteni akarja a politikai versengés lehetőségét. Tudja, hogy nyílt és tiszta versenyben nem nyerhet, ezért adminisztratív akadályokat emel ellenfelei számára. Jelzem, mi erre is figyelmeztettünk két évvel ezelőtt.

 
Közben “szabadságharcot” folytatunk… vajon ki ellen? Szövetségeseinkről, partnereinkről, barátainkról beszél úgy a kormányfő, mintha ellenségek volnának. Ez nem csak az őrület határát súrolja, de teljességgel a haza érdekei ellen való. Én nem hiszek az “egyedül vagyunk” típusú politizálásban. Aki nem érti, hogy a huszonegyedik századi politika az együttműködésről szól, az ne legyen miniszterelnök. Orbán a magánháborújába rángatja bele a magyar embereket. Nem értük harcol, de tőlük követel áldozatot.

 
Orbán Viktor, a fülkeforradalmár, lebontotta az 1989-es rendszer demokratikus építményét, ezzel párhuzamosan pedig elmélyítette a nyomasztó társadalmi és gazdasági bajokat, kritikus állapotig súlyosbítva azokat. Ennyi történt két év alatt. Az egyetlen célja most már az, hogy a lehető legtöbb pénz juthasson a közszférából a Fidesz barátai és üzletfelei markába.

A teljes írást az mszp.hu-n olvashatja el.