A cég sorsát illető pánik természetesen azzal a brüsszeli határozattal pattant ki, amelyik a Malév állami támogatásának gyakorlatát az uniós szabályokkal ütközőnek minősítette. A döntés olyan értelemben pilátusi volt, hogy a Bizottság abban lényegében a jelenlegi és a korábbi két kormány Malévval kapcsolatos pénzügyi akcióit egyaránt felsorolta. Hibás viszont az az értelmezése a döntésnek, amely szerint az akár a mostani kormány, akár az adózók számára eredményezett volna bármiféle fizetési kötelezettséget, hisz annak a következménye épp ellenkező: a Malév kellett volna, hogy visszatérítse az állam számára az eddigi támogatásokat. Ahogy a brüsszeli döntés összegszerű következménye is rendszeresen hibásan jelenik meg, hiszen az csak felsorolta, hogy milyen ügyleteket tekintett utólag állami támogatásnak, de a visszafizetési kötelezettség nem ezek összeadásával alakul ki. Ha tehát például úgy látta a Bizottság, hogy az adótartozások megfizetésének korábbi elhalasztása állami támogatásnak minősül, attól azt még nem kell teljes egészében visszafizetendő összegként számításba venni, hiszen a Malév 2010-ben végül rendezte ezeket a tartozásokat. Ahogy a Malév GH, mint leányvállalat vásárlására adott állami előleg sem vehető számításba úgy, hogy közben állami támogatásként értelmezzük ugyanezen követelés későbbi tőkésítését is. Ugyanezzel a logikával a Malév 2010-es visszaállamosítása során tőkévé konvertált követeléseket is mindenki duplán veszi számításba, ha a követelések keletkezését és konverzióját is visszatérítendő állami támogatásnak tekinti. Mindezek alapján a korábbi kormányzati időszakokat érintő ún. tiltott állami támogatás eleve lényegesen alacsonyabb, bár igaz, hogy az Orbán kormány alatt a Malév veszteségeinek fedezete önmagában nagyságrendileg 50 milliárdot emésztett fel, s hiába döntött ennek csupán első részleteiről Brüsszel, nyilván ugyanez a döntés volt várható a későbbi juttatásokról is.

Az uniós versenyszabályok szerint tiltott állami támogatások kérdéséről elsőként fontos elmondani, hogy azok logikája a piaci szabályok szerint versenyző cégeket igyekszik megvédeni a kivételezett és indokolatlan állami támogatásokkal előnybe hozott cégektől, ezért nem kerülnek ugyanilyen tilalmi szabályok szóba például a BKV esetén, de ezért vonatkoznak a más légitársaságokkal a piacon versengő Malévra. Nem esik azonban minden állami segítség uniós tilalom alá, így például lehetőség van olyan ún. restrukturálási célú támogatások nyújtására, melynek eredményeként a bajba került, de megsegített cég saját erőből olyan további átalakításokon megy keresztül, hogy azt követően már önfenntartóvá válik. Alapvetően a Malév 2010-es visszaállamosítása is ilyen logika szerint történt, amelyet tehát az előzetes konzultációk alapján akár el is fogadhatott volna Brüsszel, ha azt követően a társaság már saját lábára áll és veszteségeit nem finanszírozza tovább az állam. Messze nem volt tehát törvényszerű, hogy a korábbi állami támogatást Brüsszel szabályellenesnek minősítse. Abból viszont, hogy a visszaállamosítás után az új kormány érdemi változtatás és bármiféle feltétel nélkül tovább folytatta a cég veszteségeinek finanszírozását, azaz elmulasztotta a Malév ún. restrukturálását és önfenntartóvá tételét, már egyenesen következett a hátrányos brüsszeli határozat.

Fontos azt is tisztázni, hogy bár a Malévnak esélye sem lett volna a korábbi támogatások visszafizetésére, a működése nem azért állt le, mert ez a fizetési kötelezettség már esedékes lett volna, hanem azért, mert emiatt további állami támogatásokat nem kaphatott. Miután viszont az elmúlt két évben sem következtek be olyan változások a cég működésében, hogy az önfenntartóvá és önfinanszírozóvá tudott volna válni, az állam folyamatos támogatási lehetősége híján egyszerűen kifutott a pénzéből, lényegében a folyamatos működésével kapcsolatos költségeit sem tudta fizetni. Ez pedig annak ellenére sem írható a korábbi kötelezettséget számlájára, hogy azok régóta és jelentős összegben nyomasztották a céget, hiszen pusztán azt mutatja, hogy még a folyó kiadásokat sem fedezték a folyó bevételek. Ebben pedig nehéz lenne eltagadni annak a kormánynak a felelősségét, aki az elmúlt két évben volt hivatott a Malév dolgait rendezni.

Az Orbán kormány tevékenysége ezzel szemben a Malév ügyeiben is alapvetően a kifogáskeresésre és bűnbakállításra fókuszált, és éppen csak az adódó feladatok elvégzését hanyagolta el. A légitársaság ügyeivel kapcsolatos kormányzati kompetencia és koncepció hiányát jól mutatja, hogy felkért és gyakorló igazgatósági tagok milyen lendülettel menekültek többen is a két év alatt a cég döntéshozatali testületeiből, miközben a kabinet tehetetlensége ürügyéül azt a Fehér Könyvet tudta csupán összeállítani, amely különösen a Bajnai kormány időszakára nézve tett visszakézből cáfolható állításokat.

A teljes írást a HVG.hu-n olvashatja el.