A ZDF televízió riporterének kérdésére, hogy miért támogatja az EU további milliárdokkal Görögországot, Angela Merkel egyetlen szóval válaszolt: „Szolidaritásból.”

Amikor Orbán Viktor egy hónappal ezelőtt hazatért Brüsszelből, büszkén közölte: sikerült kiharcolnia, hogy egyetlen euróval se kelljen hozzájárulnunk a görögöknek nyújtandó tervezett EU-kölcsönhöz.

A két nyilatkozat pontosan mutatja azt a mentalitásbeli különbséget, amellyel a német kancellár asszony és a magyar miniszterelnök viszonyul az Európai Unió egyik alapelvéhez, a szolidaritáshoz. Merkel természetesnek tartja, hogy a közösség segít bajba jutott tagjának, mert szolidáris vele. Orbán büszke rá, hogy ő nem. Sőt, itthon olyan háború győztesének tüntette fel magát, amelyre nem is került sor, hiszen senki sem kérte tőlünk, hogy járuljunk hozzá a görögöknek nyújtandó kölcsönökhöz. De azt bizonyára nem gondolta szabadságharcos miniszterelnökünk, hogy a szolidaritás elvének nyilvános megtagadása ilyen gyorsan megbosszulja magát. Tudjuk, az EU Bizottsága azt javasolta múlt héten a közösség pénzügyminiszteri tanácsának, hogy függessze fel a kohéziós alapból Magyarország támogatására szánt összeg folyósításának egyharmadát.

Álljunk meg itt egy pillanatra! Mi is az a kohéziós alap? Az Európai Unió programja, amelybe a közösség tehetősebb országai befizetnek, hogy ebből a pénzből támogassák a fejlődésben elmaradt európai országok – nemcsak EU-tagállamok – felzárkózását. (Mi is kaptunk már csatlakozásunk előtt az alaptól támogatást. A 2000–2006-os időszakban például 1,122 milliárd eurót.)

A kohézió (magyarul összetartó erő) tehát ebben az összefüggésben a szolidaritás szó szinonimája. Ezért kérdezte – mesterkélt csodálkozással – Olli Rehn, az EU pénzügyekért felelős biztosa: „Hogy van az, hogy Orbán miniszterelnök úr nem szolidáris a többi tagállammal, de azt elvárja, hogy azok szolidárisak legyenek vele?” A jelek szerint kormányunk és a társadalom nagy része is abból a téves felfogásból indul ki, hogy a kohéziós alap felzárkóztatási támogatása, amelynek összegét hatévenként állapítják meg, jár nekünk. Nos, nem jár, hanem megkaphatjuk akkor, ha teljesítjük a folyósíthatóságához kötött feltételeket. Ezeknek mi három figyelmeztetés ellenére sem tettünk eleget csatlakozásunk óta.

Az EU Bizottság görög és magyar vonatkozású döntése bizonyos tekintetben más reakciót váltott ki Athénban, és mást Budapesten. A görög kormány és parlament fogcsikorgatva ugyan, de elfogadta a kölcsön feltételeit, és törvénybe iktatott további megszorító intézkedéseket. Ugyanakkor a magyar miniszterelnök itthon és Frankfurtban háborút hirdetett az EU ellen a döntés miatt. Orbán kifejtette, hogy szerinte az EU összehangolt támadást intézett ellenünk, ami méltánytalan, igazságtalan. Ezért kormánya ellenáll a magyar szuverenitás megsértésének, és ha kell, Strasbourg-ig megy jogorvoslatért. A miniszterelnök irányítása alatt álló média pedig nemes egyszerűséggel hazaárulónak nevezte azt, aki nem ellenzi a brüsszeli döntést.

Most tekintsünk el hadüzenetünk nevetséges voltától, de rögzítsük: ez a magatartás ellentétes nemzeti érdekeinkkel. Mert mi lesz, ha egyszer elfogy az EU adófizetőinek türelme, és azt követelik vezetőiktől, hogy ne felfüggesszék, hanem szüntessék meg a kohéziós alapból a magyaroknak szánt támogatást? Mi lesz, ha akkor senki sem lesz szolidáris velünk?

A teljes cikket a 168 óra Online-on olvashatja el.