A korábbi oktatásügyi miniszter, jelenleg XII. kerületi polgármester a köznevelésügyi törvényről szóló vitában képviselt álláspontjának hátterét mutatta be. A terjedelmes interjúban több vetületét is érintették a kérdésnek, először a bérezés és a teljesítmény problémáját:

“Olyan feltételeket kell teremteni már a képzésben, hogy a legmagasabb pontszámmal rendelkező hallgatók versengjenek a bekerülésért: ehhez garantált elhelyezkedést és kiemelt összegű ösztöndíjat kell biztosítani. Hoffmann Rózsáék elképzelésében csak az utolsó évben jelenik meg egy minimális plusz ösztöndíj. A bérskálát is át kell alakítani, most a minőségi ugrást kevésbé honorálja a rendszer, mint az életkort – ez a túlélésre ösztönöz: maradj nyugton, maradj a rendszerben.”

“A legkonfliktusosabb pont a teljesítményértékelés. Az államtitkárság elképzelése sajnos megengedi azt, hogy ha egy pedagógus elér egy szintet, akkor onnantól kezdve hátradőlhessen. Az én elképzelésem szerint hat-nyolc (ez eldöntendő kérdés) évente mindenkinek számot kell adnia a tudásáról. Ez része az életünknek. Ezzel a minősítéssel szerzek jogot magasabb jövedelemre, és bizonyos beosztások elnyerésére – lehetek osztályfőnök, vizsgáztató például. Ha viszont nem vetem alá magam ennek, nem fogok többletjuttatásban részesülni. Medgyessy Péter ötven százaléka ezért szóródott szét a szélben, mert nem tettek mögé minőségi követelményrendszert.”

A szegregáció kérdése is szóba került:

“Például amikor Franciaországban bevezették, hogy a hátrányos helyzetű térségekben pótlékkal ösztönzik a tanárok munkavállalását – ezek voltak az úgynevezett kiemelt oktatási zónák, ahol valamivel magasabbak voltak a bérek –, nem javult a helyzet, hanem romlott. Túl kicsi volt ugyanis a bérkülönbség, kevés ahhoz, hogy ösztönözze a jó szakembereket, hogy ott vállaljanak munkát, ellenben megbélyegezte az adott iskolákat, romlott a közösségek összetétele, nehezebb lett a munka, így még az eleve ott tanító pedagógusok közül is sokan megpróbáltak elmenekülni. Kutatók véleménye szerint  50-70 százalék közötti bérkülönbség  képes olyan mozgást indukálni, hogy vonzó legyen ilyen helyeken tanítani. Pár ezer forintos pótlékkal nálunk sem lehet semmit elérni. Ha nincs pénzünk, akkor várni kell, amíg lesz, különben csak elpukkantjuk ezt a patront haszontalanul. Vagy, ha nincs pénz, akkor csak bizonyos szegmensekben változtassunk, mondjuk az alsó tagozatokban, mert itt a legfontosabb. Nyilván ez konfliktust szül, de erre is van példa: van olyan ország, ahol – vállalva a bérfeszültséget – az alsóban tanítóknak emelték meg a bérét, hogy ott  minőségi robbanást érjenek el. Persze, ez a lépés végül felfelé tolta a béreket felsőben és középiskolában is, és ott is minőségi ugrást hozott.”

És természetesen nem mehettek el a Hoffmann Rózsával való szakmai vitájuk, illetve az ügy politikai súlya mellett sem:

“Hosszú-hosszú vitám volt vele, minden szakmai és lehetséges érvet elmondtam. Van a régi kínai közmondás, hogy jósolni nehéz, különösen, ha a jövőre vonatkozik – amiről ön beszél, az is ez a kategória. Lényeg, hogy nem tudtuk meggyőzni egymást Orbán Viktorral. Erről döntött Hajdúszoboszlón a frakció, én nemmel szavaztam, de kisebbségben maradtam. Jobbnak láttam azt a megoldást, hogy lehetőség legyen az államosításra azoknál az önkormányzatoktól, akik nem tudják fenntartani intézményeiket. Most olyan megoldás körvonalazódik, amelyik elveszi mindenkitől a fenntartói jogot, de a nagyobb települések számára lehetővé teszi, hogy, úgymond, visszaszerződjenek, de jogilag akkor is az államnál marad az iskola.”

“Azt javasoltam Hoffmann Rózsának, hogy 2010 nyarán, őszén, vagyis még a költségvetés elfogadása előtt a legszükségesebb pontokon módosítsa az érvényben lévő törvényt, ami lehetőséget ad a központi bérezés kialakítására, jobb finanszírozási feltételeket teremt, és elindítja a pozitív folyamatokat. A gyökeresen új törvény megalkotását hagyjuk későbbre, mert az hatalmas munka, de néhány lépést egyből tegyünk meg, mert az önkormányzatok nagyon várják, hogy az új kormány cselekedjen. Az, hogy rengeteg intézményt átadtak az egyházaknak, egy kényszer szülte reakció volt, mert ez nem történt meg. A 2010-2011-es év egy elszalasztott lehetőség volt, ezt az időt elvesztettük, alig pár ponton módosítottuk a struktúrát. Két év a ciklusból csak várakozással, bizonytalansággal telt.”

A teljes interjút a hvg.hu-n olvashatja el.

Kép forrása: www.pokornizoltan.hu