Lázár Jánosnak igaza van, tényleg nincs itt semmi látnivaló. Magyarországon 2012-ben már valóban semmi újdonság nincsen abban, hogy egy törvénytervezetet az az üzleti lobbi írja, amelyikre vonatkozik, jobban mondva az, amelyikre szabni akarják, amelyet helyzetbe akarnak hozni, és amelytől cserébe nyilvánvalóan majd milliárdos szívességeket várnak, de csak azért, mert a pártfinanszírozás sajna már húsz éve rendezetlen.

Most éppen a trafiktörvényről derült ki, hogy a tervezet az egyetlen hazai tulajdonú vállalkozás, a Continental vezetőjének számítógépén készült, vagy legalábbis átfutott a korrektúráján. A cég elosztóközpontja Lázár városában, Hódmezővásárhelyen van, a felügyelőbizottságban egy fideszes képviselő is ül, a polgármester pedig videoüzenetben szokta köszönteni a céget a születésnapján, persze csak akkor, ha éppen nem ér oda időben a születésnapi bulira. Hétfőn a Parlamentből küldte videoüzenetét a Fidesz frakcióvezetője. Hamiskás mosollyal az arcán közölte, hogy nyilvánvaló módon rendszeresen egyeztet dohányügyben a dohánylobbival, a Continentallal, a nemzetközi cégekkel, és – mint mondta – “nem nagy fantázia kérdése” kitalálni, melyik támogatta a tervezetet, és melyik nem. (Megfejtés: a piacról kiszoruló multik nem, a hazai cég igen). Ilyen a Public Private Partnership – ahogyan mi szeretjük.

Lázár Jánosnak igaza van, ebben tényleg semmi újdonság nincsen. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy elkészültek volna az elmúlt húsz évben a legfontosabb iparágak szigorúan EU-konform törvényei, ha csak a választott vezetők számítógépeit használják. A Fidesz frakcióvezetőjének inkább azt kellett volna mondania a körülötte gyülekező, felháborodott újságíróknak, hogy kérdezzék meg ugyanerről az informatikai lobbit, a hírközlési lobbit, a kereskedelmi tévé lobbit, a reklámlobbit, az építőipari lobbit, az autópálya-építő lobbit, a banklobbit, az energialobbit és még sorolhatnánk. Komolyan már! A Fidesz csak a kitaposott ösvényen jár, méltó követője a korábbi kormányok által tökélyre fejlesztett gyakorlatnak. Érdeme csupán annyi, hogy az egyetlen zavaró körülményt, az egyébként teljesen alkalmatlan lobbitörvényt kilőtte a képletből. A törvény nem véletlenül sikerült olyan ártalmatlanra, amilyen lett végül. Abba aztán minden lobbi beletette a magáét.

Lázár Jánosnak azonban illene büszkének is lennie valamire. A kétharmados akadálytalan magabiztosságával a Fidesz új fejezetet is nyitott az intézményesülő korrupció hazai történetében. Olyan világszabadalmat hoztak el Magyarországra, hogy a magyar Transparency is csak les, hát még az International. Persze felesleges olyan nagy szavakat használni ennek az hazai innovációnak a leírására, mint tette azt a napokban az agrártárca lemondott államtitkára,  aki “mohó, zsákmányszerző gazdasági érdekcsoportok, hogy ne mondjam maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák” koalíciójáról beszélt, amelyek valamiféle “maffiahálózatként” visznek mindent a “földtől, az erőforrásoktól a támogatásokon át a piacokig” a nép elől. Nem maffiózók ők, hanem ugyanúgy rendes magyar emberek, mint mi, és éppen ellenkezőleg, mint az államtitkár állítja, a nép fiaiként, a hányatott sorsú nép érdekében bizony nagyon is sokat dolgoznak azon, hogy ez a hálózat normálisan működjön az ország javára. Munkálkodnak serényen, mert szerintük a hálózat érdekei pontosan egybeesnek az ország érdekeivel.

A hálózat működtetése súlyos, embert próbáló feladat. Először is nyilvánvalóan szükség van egy okos irányítóra a háttérből, aki ugyanúgy ért a pártpénztár ügyeihez, mint – ha kell – a kavicsbányászathoz, az autókereskedéshez, tisztában van az informatikai fejlesztések legújabb trendjeivel éppen úgy, mint a banki vagy telekommunikációs kérdésekkel. El tud vezetni egy adóhivatalt is, de nem jön zavarba akkor sem, ha autópálya-nyomvonalakról van szó, vagy ha hirtelen improvizálni kell, hogy Svájcban vagy a Bermudákon jobb-e éppen pénzt mosni. Nevezhetjük őt maffiavezérnek is, de minek, ha nem süt le reánk a gyönyörű szicíliai napfény? A tanácsadója sem olyan consigliere, mint akit a Keresztapában lefestettek, hanem csak egy másik, tehetséges kelet-európai üzletember, akiből Szófiától Kijevig tucatnyit lehet megmutatni, és aki jól kiegészíti, és helyettesíteni is tudja a társát. Bár széles körben újságolja, hogy nemsokára ő lesz Magyarország leggazdagabb embere 500 milliárdos vagyonnal, de ezzel együtt is szerény, visszahúzódó ember ő is, csakúgy mint a társa. A nyilvánosságban például egyáltalán meg se jelennek, nem hivalkodnak azzal, amit elértek.

Pedig lenne mire büszkének lenniük, hiszen egy olyan országban, amelyben szinte semmi sem működik rendesen, ez a csapat üdítő kivétel. Akármerre nézünk, a gépezet olajozottan forog. Nincs fennakadás se az emberi erőforrás ügyében, se a pénzügyi osztályon, se a jogi vagy a marketingrészlegen.

A legfontosabb az, hogy sikerült nekik a megfelelő embereket megtalálni a megfelelő helyre. A hálózatot végül is emberek működtetik, ha a caporegimék csapata rossz, akkor az egész szétesik. Mindenhol ott vannak már, főleg azokban a minisztériumokban, azokba a hivatalokban, amelyekben az ország és a hálózat szempontjából a legfontosabb (értsd legtöbb milliárdot érintő) ügyekben születnek döntések, különös tekintettel az uniós pénzekre, a fejlesztési kasszákra, a közbeszerzésekre és a vissza nem térítendő támogatásokra. A hálózatnak nagy erőssége a csapatszellem is, az összetartás ethosza, amiben óriási segítség, hogy a különböző területeken a háttéremberektől a frontharcosokig régi ismerősökről, iskolatársakról, unokatestvérekről, feleségek unokatestvéreiről vagy egyszerű jó barátokról van szó.

A teljes cikket a Komment.hu-n olvashatja el.