„Vajon miért megint mi vagyunk terítéken, akárcsak 2008 végén és 2009 elején? Miért nem Finnországot, Szlovéniát vagy Lengyelországot (hogy csak olyan országokat említsünk, amelyek velünk reálisan összevethetőek) vették célkeresztbe? Tényleg olyan imponálóak a makromutatóink, ahogyan azt a gazdasági kabinet sulykolja?” – teszi fel a kérdést a közgazdászprofesszor írásának elején.

“Lehet ugyan hivatkozni ennek kapcsán a súlyos gazdasági örökségre, a megelőzőnyolc év kártevéseire, de nem érdemes, mert ez legfeljebb csak a mélyen elkötelezett híveket hatja meg, mást nem. A kendőzetlen igazság ugyanis az, hogy az elmúlt másfél év „békés időszakában”, amikor a válság enyhült, az exportunk dinamikusan nőtt, amikor többletforrásokat lehetett bevonni a gazdaságba, amikor még pozitív várakozás volt idehaza és külföldön az erős felhatalmazású polgári kormánnyal szemben, akkor nem sikerült javítani az ország helyzetén. A magyar gazdaság jelenlegi helyzete nem jobb, mint három évvel ezelőtt, 2008 végén volt, pedig a válság mostani hulláma (legalábbis eddig) jóval gyengébb, mint az első volt.

Az okok sorában, hogy miként jutottunk ide, előkelőhelyen szerepel a gazdaságpolitikai tévedések sorozata. A gazdaságpolitikát meghatározó miniszter magabiztosan nyilatkozik arról, hogy a régi közgazdaságtan megbukott (ebben valószínűleg igaza van), de nálunk már az új közgazdaságtan alapján tevékenykedik a gazdaságirányítók csapata. A Nemzetgazdasági Minisztérium által innovált nem konvencionális gazdaságpolitika valóban meglepőés meghökkentőlépéseket és eredményeket produkált. Gyakran olyanokat, amelyek ellentmondanak a józan észnek, s ezért türelmesen vártuk, hogy mikor kezdenek a visszájukra fordulni és pozitív eredményeket produkálni. Eddig azonban még nem történt meg a nagy színeváltozás.” – fogalmaz a szerző.

A gazdasági kormányzatnak végre szembe kellene néznie a problémákkal. Alapos helyzetértékelés és felmérés után az ország valóságos helyzetéhez és igényeihez igazodó gazdaságpolitikát kellene kialakítani. Nem átvenni innen-onnan különféle tetszetősnek tűnőgazdaságpolitikai elképzeléseket és azokat próbálgatni véletlen sorrendben, hátha valamelyik majd működik. A saját céljainknak és lehetőségeinknek megfelelőgazdaságpolitika összeállítása persze nem könnyűfeladat, mert nem nagyon támaszkodhatunk külsőmintákra, de ugyanakkor elengedhetetlen. S ha valóban sikerülne egy, a mi sajátságos problémáinkat eredményesen kezelőgazdaságpolitikát kialakítani, akkor joggal mondhatnánk, hogy nem szokványos, nem mainstream elveket követünk.

A gyökeres gazdaságpolitikai fordulat tehát elkerülhetetlen, s mindaddig, míg nem a valóságos problémák szakszerűkezelése jelenti a gazdaságirányítás működési alapját, a bizalmatlanság megmarad velünk szemben, ami viszont tovább növeli a bizonytalanságot. A címben feltett kérdésre nem tudom a választ, de arra igen, hogy ki tett az elmúlt másfél évben a legtöbbet a forint gyengítéséért. Reményeim szerint az a türelmes olvasó, aki eddig kitartott, szintén tudja a helyes választ.” – összegez Mellár Tamás.

A teljes írást elolvashatja a nol.hu-n.