A konszolidációból eddig annyi látszik, hogy kiveszik a válság szót néhány adó elnevezéséből, bevezetnek követhetetlen mennyiségű új adót és kulcsot, létrehozva Európa alighanem legátláthatatlanabb és legkomplikáltabb adórendszerét.

Egyébként ne gondoljuk, hogy könnyű dolog ez. A végtörlesztésről például volt, aki úgy vélte, akkor sem biztos, hogy ilyen ötlet megszülethetett volna, ha sok nagyon okos embert egy szobába zárva kényszerítettek volna arra, találják ki, mivel lehet a legtöbbet ártani az országnak. És ugye nem is ez volt az első remek ötlete a kormánynak. Különadók, magánnyugdíj, unalmas mindig sorolni.

De hát forradalom volt, vagy mi. A cégek meg úgy gondolták, hogy ki kell bekkelni. A forradalmak nem tartanak örökké (tényleg nem?), addig jobb nem pattogni.

Különadók? Még olyan is volt, aki üdvözölte: ha ez az ország érdeke, akkor ez a mi érdekünk is, mondta egy cégvezér. (Akkor egyébként miért nem fizettek be csak úgy korábban egy kicsit a büdzsébe, a részvényesek nyilván megértették volna.) A magánnyugdíjpénztárak alig akartak megszólalni, amikor ellopták a rájuk bízott háromezermilliárdot. Árfolyam-befagyasztás? Megkeressük a kompromisszumot, tárgyalunk (egyébként ez pár banknak valójában nem is jött olyan rosszul).

Mindenki arra játszott, hogy ha kussol, talán olcsóbban megússza, és rettegett attól, mit kap még a nyakába, ha őszintén elmondja a véleményét. Talán majd sikerül valami kompromisszumot elérni. És ha kihúzzák, úgyis jön a konszolidáció. Néha nehéz volt eldönteni, hogy tényleg elhiszik, cégük érdeke a hallgatás, vagy csak gyávák a magyar cégvezetők. A nagy Erste osztrák vezére, Andreas Treichl sokszor sokkal keményebb volt nyilvános nyilatkozataiban – persze, neki nem itt kell még évtizedekig dolgoznia. Az elmúlt két évben a magyarországi cégek számára az volt a kérdés, hogyan vágnak jó képet a pofonhoz, tartsák-e oda másik orcájukat is.

Na de most tessék, itt van a konszolidáció, bejelentették. Lehetne örülni, hogy kibekkeltük, most már nincs több forradalmi hevületben osztott pofon.

Csakhogy nagyon úgy tűnik, a konszolidáció hasonlóan működik a forradalomhoz. A kormány rájön, hogy nincs elég pénz. Ez általában 3-6 hónappal az utolsó nem ortodox, a növekedést beindítani hivatott intézkedés bevezetése után szokott bekövetkezni. A piaci-szakmai siserehad megmondja előre, mondják a kormánynak, hogy nem lesz az jó, meg nem lesz elég, meg nem így kéne, de az nem számít, a kormány lép. Aztán amikor már látványos a kudarc, jön az újabb kórus. Valószínűleg megfejthetetlen, hogy milyen sorrendben és milyen hangerővel kell érkezzenek ezek a hangok, az biztos, hogy külön és fontos szólamot fújnak a Fideszben nemrég még saját emberként kezelt, ám szakmaiságukat így meghazudtolni képtelen közgazdászok.

A teljes írást az Index.hu-n olvashatja el.