Nézzük, hogy a büntetőjog szempontjából hova züllesztette bő év alatt a kormányzó akarat az igazságszolgáltatás helyzetét. Mi történik, ha a jognak asztalánál üresen maradnak a hatalom képviselőinek székei, mert átültek a totalitáriusok kocsmájába.

Régi-új szemlélet ébredése tapasztalható a választások óta. Ennek lényege, hogy az emberi jogokat az állam adja, azok tőle származnak, és azok mértékét a célszerűség határozza meg, s azokra igényt csak a kötelességek teljesítése esetén lehetséges formálni. Ez a szemlélet szöges ellentétben áll a rendszerváltás fundamentális szabadságjogvívmányával és így az alkotmánnyal is, amely a jogokat elidegeníthetetlennek deklarálja, s amelyekkel az államnak egyetlenegy viszonya lehet, hogy érvényesülésüket biztosítja. A négy sarkából többek között sarkalatos törvényekkel kifordított világban a büntetőeljárás-jog módosításának be nem vallott, de jól fölismerhető célja a bírói kar kordában tartása (betarthatatlan határidők kötelezővé tételével, a bírói munkateher elosztásának ügyészi hatáskörbe utalásával, a bíró fegyelmi fenyegetettségével, a minősítésben való visszavetés kilátásba helyezésével).

Védő és terhelt vonatkozásában erős jogfosztás következett. Ezzel párhuzamosan az ügyészi pozíciót túlerősítették, határozott „átnyúlási” lehetőséget adtak a bírói szférába és döntési körbe. Megjelent a külső kontroll nélküli ügyészi hatalomgyakorlás.

A végeredmény a bírói függetlenség megsértésétől a büntetőeljárási törvény szovjet típusú reformján át a „minden hatalom az ügyészségé” szemlélettel megtoldva. A kormány és az eszközként használt parlament lebontotta az intézményi, törvényi garanciákat, súlytalanította az ellensúlyokat, erodálta a jogállamot. Ma nem felelünk meg a Magyarország által is aláírt emberi jogok európai egyezségokmányának, amelynek egyik pontja így fogalmaz: „A bíróság előtt mindenki egyenlő. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”

A megváltoztatott büntetőeljárási törvény ezzel szemben kimondja: az ügyész – a legfőbb ügyész döntése alapján – ellenőrizhetően konkrét indokolás nélkül ott emel vádat, ahol akar. Amikor ezt a rendelkezést az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek és nemzetközi szerződésekkel ellentétesnek mondta ki és megsemmisítette, a kormánytöbbség az Alkotmánybíróság által nem vizsgálható „átmeneti törvénnyel” (Magyarország alaptörvényének átmeneti rendelkezései) mentette át a nemzetközi szerződéseket továbbra is sértő jogszabályt.

E szabályozás sérti azt a jogot, hogy mindenki a törvényben meghatározott bírósága előtt ítéltessen meg, hiszen az adott bíróság kijelölését nem a törvény, hanem az ügy egyik szereplője – a bírósági szakaszban már ügyfél – az ügyész határozza meg. Sérti a szabályozás a fegyveregyenlőség elvét is, hiszen az egyik ügyfelet – az ügyészt – följogosítja a bíróság kiválasztására, míg a másik ügyfelet, a védőt nem. Ezzel az abszurd módosítással egyszerre több sebet ejtettek a jogállamon: sértik az ítélkezés függetlenségét, és azt az elvet is, hogy a jogállam senkitől sem tagadhatja meg a jogállami garanciákat, hiszen akinek az ügyét az ügyész által kijelölt bíró tárgyalja, az intézményes védelemben nem, csupán az adott bíró pártatlanságában reménykedhet.

Ezzel szorosan összefügg a másik igen súlyos módosítás: a kiemelt jelentőségű ügyek kategóriájának újraértelmezése a büntetőeljárási törvényben. Jogállamban nem lehet olyan kivétel, ahol az ítélkezés függetlensége megkérdőjelezhető. Az általános ügykategóriáktól eltérő ügyek csoportjai eddig is léteztek, például a fiatalkorúak elleni büntetőeljárás vagy a katonai eljárás esetében, ahol jól fölismerhető csoportképző tényezők alapján határolhatók körül az érintettek. A kiemelt jelentőségű ügyek azonban ilyen a jogon belül fölismerhető csoportképző tényezőkkel nem bírnak. Sem az elkövetők köre, sem a jogi tárgyak sajátos csoportja, sem az elbírálhatóság egyszerűsége vagy bonyolultsága nem jelölhető meg ilyenként. Nincs sem anyagi, sem alaki-jogi magyarázata e csoportosításnak. E csoportba elsőként rendkívül kevés és a pillanatnyi pártpolitika számára érzékeny ügyek halmaza került, majd a szabályozás második szakaszában ez kiegészült szinte minden jelentősebb büntetési tétellel fenyegetett üggyel. Vagyis az ügycsoport megalkotása aktuálpolitikai szempontok alapján meghatározott, az utólagos kibővítéssel pedig szinte ez vált az általánosan alkalmazandóvá. Így az elvi problémán túl kezelhetetlenné is lett.

A teljes írást a nol.hu-n olvashatja el.