Így vigasztal a kormány: örülj, ha nem csökkent a béred
Igazságtalan a bérhelyzet a kórházakban, bölcsődékben. A közalkalmazottak körében a minimálbér emelését nem követte a bértáblázat. Így alakult ki az abszurd helyzet, hogy alig keres többet az, aki éveken át tanult és évtizedek óta dolgozik, mint az, aki pályakezdő, vagy éppen szakképesítés nélkül minimálbéren foglalkoztatják.
Így vigasztal a kormány: örülj, ha nem csökkent a béred

A közalkalmazottak csaknem fele, mintegy 250 ezer ember keres bérminimumot, azaz nettó 74 ezer 670 forintot, alig többet, mint aki minimálbéren van foglalkoztatva. Ennek az az oka, hogy amíg a minimálbér emelkedik, a közalkalmazottak bére évek óta ugyanannyi. A probléma gyakran munkahelyi feszültségeket is teremt.

 

A minimálbér 2013-ban havi nettó 64 ezer 190 forint, ezt az kapja, akinek semmilyen felsőfokú képesítése sincsen. Szakmunkás bérminimumot kap a valamilyen képesítéssel rendelkező dolgozó. A bérminimum idén nettó 74ezer 670 Ft - ugyanennyi a bére egy pályakezdőnek, és annak is, aki már hosszú évek óta a pályán van. A legnagyobb probléma a közalkalmazottak fizetésével kapcsolatban az, hogy összecsúsztak a bérek, amit sokan igazságtalannak tartanak. 

 

A cikk a Stop.hu oldalon folytatódik.

 

 

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
5    -    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.