A Fidesz kormányzásának kommunikációjában alapvetően két szakaszt lehet megkülönböztetni. A kormányzati ciklus elején azt hangoztatták, hogy a kormány egyszerűen nem foglalkozik a külföldi véleményekkel: ami Magyarországon történik, az magyar belügy. Az európai nyomás és a nemzetküzi média össztüze alatt azonban a kormány kénytelen volt stratégiát váltani. Már a tavalyi évet jellemző új hozzáállás lényege az volt, hogy a „tudatlan” vagy „rosszindulatból félreinformált” nyugati politikusokat, újságírókat és újságolvasókat fel kell világosítani arról, hogy valójában mi is történik Magyarországon.

A nemrégiben meghirdetett konszolidáció és kompromisszumkeresés politikája sem változtatott ezen alapvetően: a kormány úgy próbál valamiféle megegyzést elérni, hogy közben aktívan folytatja a magyarázó-felvilágosító hadjáratát. Ennek emblematikus példáit jól ismerjük, az európai uniós vezetőkkel való késhegyre menő vitáktól a száz oldalas magyarázkodó válaszleveleken át a nemzetközi összehasonlítások folyamatos citálásáig, annak bizonyításaként, hogy máshol is akadnak problémák, nem csak Magyarországon.

Jelentsük ki: a kormány felvilágosító, vitatkozó stratégiája nem volt sikertelen. Mostanra csak az Unió komolytalan politikusai gondolják azt, hogy Magyarországon megszűnt a sajtószabadság és hogy az új alaptörvény egésze és a Fidesz jelentős intézkedései az európai normákkal mind-mind összeegyeztethetetlenek. Mégis, a magyar kormány mindeközben súlyosan eltaktikázta magát.

Ugyanis láthatóan azt gondolták, hogy a határokon kívül csak a politikusok, a diplomaták és a bürokraták véleménye számít. Ám egy államnak nem csupán az Európai Parlamentben ülő képviselők vagy az uniós biztosok szemében van valamiféle reputációja, és egy ország megítélése távolról sem csak a nemzetközi szervezetektől függ. Ugyanúgy kulcsfontosságú, hogy a külföldi befektetők, üzletemberek és bankárok, illetve más nem-kormányzati döntéshozók mit gondolnak Magyarországról, mint az, hogy választott képviselőiknek mi a véleménye.

gy ország sikereit és lehetőségeit távolról sem csak az európai és a világpolitika, hanem a befektetők véleménye is nagyban meghatározzák. Nem is beszélve arról, hogy a jelentős magyar cégek túlnyomó része külföldi nagyvállalat leányvállalata. Így magyar befektetéseikről és fejlesztéseikről általában nem Budapesten, hanem Frankfurt, London és New York igazgatósági üléstermeiben döntenek.

Az ember joggal elképed már azon is, hogy egy átlagos európai parlamenti képviselő milyen szinten nincsen tisztában a magyarországi viszonyokkal. Nem nehéz belátni, hogy mondjuk egy átlagos amerikai vagy holland üzlemtembernek még ennél is mennyivel korlátosabb ismeretei lehetnek hazánkról.

De a befektetőket még az is megkülönbözteti a politikusoktól, hogy őket a politikai részletek egyáltalán nem is érdeklik. Éppen ezért lehet, hogy Orbán Viktor majd sikerrel meggyőzi az Unió politikusait arról, hogy a vitatott törvények nagy része rendben van – ezt azonban aligha tudja megtenni egy német vagy távol-keleti befektetővel. Hiszen utóbbi az egészből csak annyit lát, hogy soha nem szerepelt annyit a világsajtóban Magyarország, mint az elmúlt időszakban, és soha nem hangoztattak annyi kifogást a magyar politikával szemben, mint 2010 óta.

A teljes írást a Véleményvezér blogon olvashatja el.