Nem. Ő az a pasas, aki a legnagyobb zakó után is rezzenéstelen arccal mondja bele a kamerába: ez volt a terv, minden bele volt kalkulálva. Mi így szoktunk leszállni a bicikliről. A harmadik opció az lett volna, hogy beismeri, hibázott, rosszul mérte fel a helyzetet, s bocsánatot kér, de hát erre nagy tétekben kevesen fogadtak. Öröm amúgy látni a Nemzeti Együttműködést csúcsra járatás közben. A nagy együttműködő még leghűbb kamarását se tájékoztatta arról, hogy kivillantja az egóját (Hát persze, hogy én adtam parancsot, ki más adhat itt parancsot rajtam kívül?! Tisztára, mint a Jack Nicholson alakította bázisparancsnok a Becsületbeli ügyben.), s ezzel hülyét csinál a főnök felelősségét körömszakadtig tagadó Lázár Jánosból. Most már kirakatnak se jók az emberarcú Fidesz-technokraták, Martonyi, Navracsics. Jön az unortodox diplomácia, indításnak feldobjuk a gumicsizmás lábunkat az asztalra. 

De akkor is, minek kell cirkuszolni? Végül is mi történt? Egy héten belül haragítottuk magunkra Washingtont és Moszkvát. Na és? Ez a bravúr nem ment volna akárkinek, győzelemre van ítélve az ország, amely erre is képes. S mindezt úgy, hogy nincs nemzetbiztonsági kockázat. Miért is volna? Végül is csupán a világ egyik legkeményebb terrorszervezeténél húztuk ki a gyufát. Bagatell.  

A teljes írást a hvg.hu-n olvashatják el.