Orbán Viktor hetek óta igyekszik mindenkit megnyugtatni: az EB apró jogi kifogásait hamar javítani fogják (kivéve a jegybankelnök fizetéséről szóló részt), így semmi akadálya nem lesz az IMF-hitelről való megegyezésnek. Nos, amint arról már volt szó, ezek nem apró jogtechnikai kérdések, hanem a legtöbbször fundamentális politikai ügyek, és rendezésük akár az alkotmány, akár az alkotmány részét képző átmeneti rendelkezések megváltoztatását is jelentheti. Továbbá könnyen elképzelhető, hogy a kormány trükkök százait próbálja meg majd bevetni, hogy másutt ezekkel egyenértékű törvényeket hozzon, de borítékolható, hogy ez Európának nem fog tetszeni. A konfliktus legrosszabb esetben addig is folytatódhat, amíg tényleg ki nem ürül az államkassza.

Most azonban tegyük fel, hogy a politikai akadályok elhárulnak, és sor kerülhet az IMF-szerződés megkötésére. Többen bocsátkoztak már találgatásokba, hogy – korábbi tapasztalatok alapján – milyen általános feltételeket támaszthat a Nemzetközi Valutaalap, és ezek eléréséhez milyen konkrét intézkedéseket írhat elő. Rendszerint nagy az egyetértés, hogy ezek politikailag kellemetlen, a szociális kiadásokon, nyugdíjakon és hasonlókon spóroló megszorító csomagok lesznek. Minden bizonnyal igen, viszont a megvalósítás különbözni fog például a nemrég szintén IMF-hitelt kapott Romániáétól. Ha egyáltalán végre tud hajtani bármit is a kormány, mert a Széll Kálmán-terv még önként vállalt kiadáscsökkentéseiből is alig lett valami, leginkább a csekély érdekérvényesítő képességű, állami támogatás nélkül tényleg ellehetetlenülő rétegeken spóroltak.

Ezen felül eddig is csak ott volt valami lefaragás, ahol a területért felelős KDNP-s politikusok szabad kezet kaptak az ideológiai alapú bozótharcra, és ahol faragnak, ott hullik a forgács is alapon csökkentették az elkölthető pénzeket. A többi területen ez a kormány sem mert szembemenni az államból (értsd: mások pénzéből) élő tömegekkel. Az IMF pedig viszonylag ritkán fogalmaz meg konkrét költségvetési fejezetekkel kapcsolatos elvárásokat, csupán szigorú, kiszámítható és teljesíthető költségvetést kér, behajtható bevételekkel és teljesíthető, csökkentett kiadásokkal, valamint egyes nagy állami vállalatok, alrendszerek rendbetételével. A kormánynak pedig van mozgástere a pontos megvalósítás kidolgozásában. Vajon kiket fog, és főleg kiket nem fog számottevően érinteni az IMF-csomag végrehajtása? Vegyük sorra.

Talán a legnagyobb költségvetési kiadási tétel a nyugdíjrendszer, ami nem lett önfenntartó, az államosítás mellékhatásaként pedig a magánpénztárak nem lépnek be az állampapírpiacra vásárlóként. Azonban a magát a produktívak kormányaként láttató második Orbán-kormány sem fog jelentősen változtatni a nyugdíjrendszeren. Mindenki tudja, miért: hárommillió aktív szavazó bármilyen választási rendszerben komoly érv. Ahogy az igencsak lassan felülvizsgált pár százezer rokkantnyugdíjas is.

A következő nagy tétel a közszféra (vagy kicsit általánosabban az a nem mélyszegénységben élő réteg, amelynek jövedelmében jelentősebb részt tesz ki valamilyen állami juttatás), ahol szintén rengeteg potenciálisan elveszthető szavazó dolgozik. Ez a szektor persze differenciálható: senki nem mondja például, hogy az orvosok többsége aránytalanul sokat keres, mert ez nyilván nem igaz, azonban az egészségügyi költségvetésekben – másutt – jelentős tartalékok vannak még mindig. Mégis, ha valahol, akkor az emberi erőforrásokon várható csak spórolás. A rejtett tartalékokat megóvja a bennük rejlő remek korrupciós lehetőség.

Aztán ezen belül ott vannak a közigazgatás különféle rétegei, nagy csökkenés itt sincs, sőt nem volnék meglepve, ha a kisebb önkormányzatok megszűnése és a járások létrejötte után végül összességében növekedne a létszám, függetlenül attól, hogy szükséges-e ennyi ember a feladatokra, és hogy szükségesek-e a feladatok maguk, egyáltalán. A kormány meg van győződve arról, hogy a közigazgatás önmagáért való jó, minden más (termelő) szakmánál automatikusan erkölcsösebb, és főleg jó terep a lojális fiatal szavazóréteg kinevelésére. Itt sem várható tehát csökkentés.

Vannak még a fegyveres és rendvédelmi szervek, katasztrófavédelmi szervezetek, tűzoltóság és hasonlók, és az általuk korábban kivívott teljesen méltányolható vagy épp értelmetlen kedvezmények. Azt már megtapasztalta a kormány, milyen, ha saját karhatalommal kezd szembekerülni, ezt nem fogják megint megpróbálni. Biztos, ami biztos persze, a kormány jogilag is megnehezítette, hogy ez a szektor bármilyen ellenállást próbáljon meg kifejteni, de ettől még látványosan kerülik a konfliktust.

A teljes írást a HVG.hu-n olvashatja el.