A gazdasági szükségállapot, ha bekövetkezik, többféleképpen kezelhető. Az egyik út az, ahogyan Svédország kezelte 1992-ben a maga válságát. Az okok nagyon ismerősek voltak: költségvetési túlköltekezés és túladóztatás, felelőtlen hitelezési és hitelfelvételi gyakorlat és ennek csúcsán a váratlanul érkező recesszió. A jegybank, néhány napra, 500 %-ra emelte az irányadó kamatot, ezzel megállította a tőkeszökést. Ezt a néhány napot pedig kihasználták a főszereplők: a kormány, a jegybank, a munkaadók és munkavállalók, hitelezők és adósok képviselői, hogy megállapodjanak a szükséges reformokban, és abban, ki milyen arányban viselje a rendezés terheit. A válság két hét alatt véget ért. Egy ilyen megoldáshoz magas fokú szakértelem, fegyelem és főként megállapodásra és annak betartására képes, ágazataikat valóban képviselő hiteles, autonóm szereplők kellenek. No meg kialakult demokratikus döntési gyakorlat és kultúra.

A másik út: Argentína, 2001. Az okok hasonlóak, a következmények is. Deviza- és költségvetési válság, tőkeszökés. Az argentin kormány keményebb utat választott. Nem sokat egyeztetett, nem is volt kivel. Bejelentette az államadósság törlesztésének felfüggesztését, ezzel egy időben a megélhetés szintjére korlátozta a bankszámlákról való lehívási lehetőségeket, felfüggesztette a nemzeti valuta konvertibilitását, majd gyors ütemben leértékelte a pesot.  Amire a számlák tulajdonosai apránként a pénzükhöz jutottak az felét, harmadát, ötödét érte. Tett egy ismerős lépést is: kötelezően peso-ra válttatta a kis összegű (lakossági) devizahiteleket, ám ezzel egy időben a lakosság devizaszámláit is.

A teljes cikket a Hirszerzo.hu-n olvashatja el.