Erő, próba
A The Economist nyilvánvaló rosszindulattól vezérelt cikkírója a maga ferdítésbajnokos mivoltában ezt úgy kommentálta, hogy „sokan a tiltakozók közül az EU-t és az IMF-et támadó plakátokat vittek, és vélhetőleg nem voltak tudatában annak, hogy miközben ők az ország szuverenitásáért vonulnak fel, Orbán úr arra készül, hogy feladja azt Brüsszelben”. Ennek a cikknek már a címe is – Magyarország meghátrál – szörnyű tájékozatlanságról árulkodik, és becsmérli az unortodox hősi küzdelem nagyszerűségét.
Tény viszont, hogy az egzaltált nyugati politikai körök mintha megnyugodtak volna, átmenetileg abbahagyták a tamtamverést, s mivel konstatálták a magyar kormányfő békülékenyebb hangját és kompromisszumkészségét, a forint is alábbhagyott a hullámvasutazással, a befektetők meg így egy fokkal kevésbé kockázatos terepnek minősítettek minket Mianmar-alsónál.
A nyugatnak azt mondjuk, hogy nekünk szinte nincsenek is feltételeink a tárgyalások során, ha kell, kifényesítjük az IMF nevű helytartó úr cipőjét is, csak adják ide a zsozsót, és lám, a sok hülye demokrata ettől megnyugszik.
Itthon meg azt szajkózzuk, hogy pusztán néhány nevetséges technikai jellegű kérdésben hátrálunk meg, tessék csak megnézni, mibe kötnek bele ezek a fafejű technokraták, hát hogy mennyi legyen a jegybankelnök fizetése, ebből is látszik, hogy ezek a zemberek helyett a bankok pártján állnak, meg hogy egy ilyen szemenszedett offshore lovag tegyen-e esküt a hazája alkotmányára. Na szép. Ugye, hogy egy csomó tájékozatlan, dogmatikus idiótával szemben kell nekünk győzelemre vinni a nemzeti együttműködés rendszerét, a nemzeti együttműködés rendszerét, a nemzeti együttműködés rendszerét… (megakadt, na).
