Kommunikált cél: Bizonyos, hogy a választási csalások mellett a feliratkozási csalások is megjelennének – nincs okunk az ellenkezőjét feltételezni, hisz mindenki tudja, hogy eddig is működött a szavazatvásárlás. Most legfeljebb még a feliratkozást is megveszik az indulók. A jogszabály – még ha a kommunikált célja helyes is – nem váltaná be a hozzá fűzött reményeket.
Reálpolitikai érdek: Kétségtelen, hogy a Fidesz azt hiheti, hogy az aktuális érdekeit szolgálná az új intézmény. Magas a bizonytalanok aránya az összes választó között. Bizonyára mandátumokban mérhető lenne az előny, ha most vasárnapig lehetne regisztrálni és rá két hónapra lennének a választások. Az előzetes feliratkozás hatására azonban hamarabb kezdődne a kampány, ami aktivizálná a választók „szunnyadó csoportjának” legalább egy részét. Ráadásul nagyon sok idő van még 2014-ig, így lehetetlen megjósolni, hogy addig merre mozdulnak a választók. Nem kizárt, hogy pont a kormánypártok fognak többet veszíteni, ha a saját elbizonytalanodó tábor távol marad a feliratkozástól.
A teljes bejegyzést elolvashatják a Sorok között blogon.