Sokan figyelik elborzadva, mi történik Magyarországon: hogyan veri szét a Fidesz Orbán Viktor vezetésével a demokráciát, a jogállamiságot, a gazdaságot, miközben hosszú időre próbálja bebetonozni a hatalmát.

Az elmúlt hetekben a magyar és külföldi sajtó mélyrehatóan elemezte Orbán Viktor számos taktikai és stratégiai hibáját, amelyek a jelen helyzethez vezettek

Orbán Viktor Európa közepén, egy kicsi, nyitott gazdaságú, az EU-tól és nyugati befektetőktől nagymértékben függő országban összes lapját egy a nyugati értékrendtől idegen, gazdaságilag etatista, társadalmilag autoriter modellre tette fel.

A miniszterelnök kimondta – és nyilván el is hitte –, hogy a nyugati gazdasági modell kudarcot vallott, és elindított egy olyan gazdaságpolitikát, amelynek két sarkalatos pontja – az államadósság és a személyi jövedelemadó csökkentése – oltárán feláldozta az összes olyan gazdasági szereplő érdekeit (bankok, multinacionális cégek stb.) és alapvető társadalmi normákat (magántulajdon szentsége, jogbiztonság stb.), akikre és amelyekre óriási szükségünk lenne a növekedés megindulásához.

Emellett a kormány szélmalomharcot folytat az ország szuverenitásának és cselekvési szabadságának kiszélesítése érdekében, figyelmen kívül hagyva azt, hogy az euroatlanti közösséghez való tartozás – és az azzal járó jelentős gazdasági és biztonsági előnyök – ára a közös értékek elfogadása, és ami ezzel jár, a döntési szabadság részleges feladása.

Mindezt teszi úgy, hogy közben jelentősen túllépi demokratikusan megszerzett mandátumát. 2002-ben a választók már egyszer megbüntették a Fideszt a hatalmi arrogancia, a vékonyka többség ellenére keresztülvitt „egész pályás letámadás”, a médiumok megszállása, az állami tisztviselők körében folytatott tisztogatás és a korrupciós ügyek miatt. Nyolc évvel később Orbán ismét félreérti vagy figyelmen kívül hagyja a választók üzenetét: a kormánypártok óriási többsége az SZDSZ és az MDF felmorzsolódásával és a posztőszödi MSZP lenullázódásával keletkezett politikai vákuummal magyarázható. A Fidesz–KDNP a kétharmadot nem a demokrácia lebontására, egy érthetetlen gazdaságpolitika végigerőltetésére és saját hatalmának kőbe vésésére kapta.

Mégis ezt a politikailag és gazdaságilag is unortodox utat választotta Orbán Viktor Európa közepén, miközben Kelet felé kacsingatott olyan hasonlóan etatista és autoriter, ám gazdaságilag sikeresebb országok felé, mint Kína, Oroszország és Szaúd-Arábia. Magyarországgal ellentétben azonban ezeknek az országoknak van valamilyük, amire a világnak nagy szüksége van. Szaúd-Arábiának és Oroszországnak főleg olaja, Kínának olcsó munkaereje és 1,3 milliárdos piaca. Ráadásul a keleti „barátok” a bajban rendesen cserbenhagyták a hitelért, befektetésért kilincselő magyar miniszterelnököt. Orbán Viktor rossz lóra tett és egyedül maradt, miközben gazdasági és társadalmi kísérletének kudarca pont azok karjaiba kergette vissza, akiket másfél éve gőgösen lenéz és egyfolytában provokál.

A Nagy Kísérlet tehát kudarcot vallott. Ez független attól, hogy maga Orbán megbukik-e vagy sem, hiszen egyértelmű, hogy hatalmát csak egy teljes hátraarccal és az azzal járó presztízsveszteséggel tudja megtartani.

Ebből a szempontból tehát nem is az érdekes, hogy egy év múlva Orbán Viktornak hívják-e még a miniszterelnököt, hanem hogy a kormány balul sikeredett országépítési kísérlete milyen tanulságokkal szolgál nekünk, magyaroknak.

A teljes cikket a nol.hu-n olvashatja el.