
Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi képviselője kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, elég volt a hazudozásból, a semmittevésből, abból, hogy “Tarlós István havonta mond új időpontot” a 3-as metró felújításának kezdetéről.
Kiemelte, a budapestiek joggal tarthatnak igényt a biztonságos közlekedésre, annak tudatában, hogy a város naponta 20 milliárd forint adót fizet be a költségvetésbe.
Őrsi Gergely, az MSZP fővárosi alelnöke azt mondta, a Fidesz elárulja a budapestieket, amikor nem vesz tudomást arról a 400 ezer emberről, akik naponta használják az “áldatlan állapotban lévő” 3-as metrót. Kiemelte, az MSZP a tüntetéssel arra is fel szeretné hívni a figyelmet, hogy a Fidesznek nincs kire mutogatnia, mivel már hetedik éve vezetik a fővárost.
Horváth Csaba emellett szólt arról is, hogy az MSZP – EP-képviselői segítségével – közvetlenül az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) fordul, hogy a szervezet a nyilvánosságra hozatal érdekében adja át nekik azt a jelentést, amely mintegy 167 milliárd forintos károkozást tárt fel a 4-es metró beruházásánál.
A cikk a népszava.hu-n folytatódik.