
Kék cédulák röpködtek tegnap este az Országházban, a parlamenti ülésteremben, amikor is második alkalommal módosította a parlamenti Fidesz–KDNP-kétharmad az év elején hatályba lépett új alaptörvényt, az előzetes regisztráció miatt. Néhány ellenzéki, LMP-s képviselő a karzatról percekig kék cédulákat szórt a fideszes és a kereszténydemokrata honatyákra, miután a parlamenti kétharmad 262 szavazattal 84 ellenében megszavazta a második alkotmánymódosítást. Az LMP-képviselők a karzatról indított akcióval az 1947-es, a kommunista párt által elkövetett „kékcédulás” választási csalásra utaltak. Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes a Népszabadság érdeklődésére még a szavazás előtt elmondta: ha a regisztráció bevezetése mellett megszüntetik a központi lakcímnyilvántartást, úgy lehetőség nyílik az ipari választási csalásokra is, nem lehet majd eloszlatni azokat az aggályokat, hogy lesznek, akik esetleg nem csak egyszer szavaznak majd. Az LMP a törvényt az Alkotmánybíróság előtt támadja meg.
A kékcédula-dobálás ellen felemelte a szavát az elnöklő Balczó Zoltán (Jobbik), aki azzal utasította rendre az LMP-seket, hogy “amennyiben nem láncolták magukat a karzathoz”, jöjjenek le onnan a képviselők. Miután a “renitensek” levonultak, és beléptek az ülésterembe, a kék cédulák között ülő kormánypárti képviselők felzúdultak, “szégyelljétek magatokat” – kiáltották. De tudósítónk olyan felszólítást is hallott a kormánypárti padsorok felől az LMP-seknek címezve, hogy “takarodjatok ki”. A fideszes Wittner Mária nem kapott szót, hogy tiltakozzon a kék cédulák ellen, de később mégis szólt pár mondatot, azt hangoztatva, hogy ez “mégiscsak túlzás volt”.
A teljes cikket a nol.hu-n olvashatják.