Vagy már erre sincs szükség. Az LMP önálló, pólusalkotó szerep melletti kitartása, a volt vezető baloldali kormánypárt utódaival, a mai MSZP-vel és a DK-val való ellenzéki összefogás elutasítása után úgy fest, már különösebb alkalom, ürügy sem kell ahhoz, hogy e hagyományos balliberális intranzigencia szószólói felhatalmazottnak érezzék magukat az LMP kiosztására, helyretételére a Jobbikhoz való viszony kérdésében. Amint azt például Kállai Ákos alig egy hónap különbséggel feltálalt, immár második cikke is jelzi a Népszabadságban.

Ő egyenesen odanyilatkozik, az LMP-nek ideje lenne végre szembenéznie azzal, hogy „demokráciarombolást követ el” a Magyar Köztársaság ellen „a fajgyűlölő neonáci párt partnernek tekintésével, legitimálásával”. Demokráciarombolást? Azzal, hogy az üléstermen kívül is szóba áll a Jobbik politikusaival? Hogy képviselője a demokrácia minőségét javító közös indítványt ad be a Jobbik képviselőjével? Hogy a korlátozott demokrácia fideszes új rendszerében azt javasolja, az ellenzéki frakciók közös indítványban újítsák meg az Alkotmánybíróság által még nem tárgyalt beadványaikat, amelyeket enélkül az új szabályok szerint már nem is tárgyalhatnának?

Az LMP képviselői legitimálnák a Jobbikot? És ha a többi párt képviselői mögéjük állnak a sorban a parlamenti étkezdében, és egy asztalhoz ülnek le velük, nem legitimálják őket? Ha a hétindító házbizottsági tárgyalásokon megállapodásokat köt velük a többi parlamenti párt képviselője, nem legitimálja őket? Ha együtt utaznak külföldre velük a többiek az Országgyűlés képviseletében, nem legitimálják őket?

Kállai Ákost persze bevallottan az ingerli, hogy a párt legutóbbi kongresszusának nyilatkozata szerint az LMP továbbra is önálló pólusképző erőként kíván politizálni, és ezért a jövőben sem tart elképzelhetőnek egyik parlamenti párttal sem rendszeresen egyeztetett együttműködést. Akkor tehát nyilvánvalóan a Jobbikkal sem, vonhatná le ebből a logikus következtetést az elfogulatlan olvasó. De nem így Kállai Ákos. Őt ez a nyilatkozat azért nem nyugtatja meg, írja, mert az LMP-sek „elvi kifogást most sem hoztak fel a Jobbik ellen”.

Most valóban nem. „Csak” evidenciaként kezelve a dolgot, kizárták a szövetségesként szóba jöhető pártok közül, mint korábban is mindig, amióta létrehozták az LMP-t. Ennek a teljes ellenzéket átfogó „technikai” koalíció LMP-s ötlete sem cáfolata. Az ugyanis szintén egyszeri aktusra szóló együttműködés gondolatkísérlete volt a kétharmaddal bebetonozott rendszer leváltása érdekében.

De miért is korlátozná az LMP a legutóbbi kongresszusi határozatával is megerősített, kezdetektől világos álláspontja Kállai Ákost abban, hogy azt állítsa, azzal hogy a párt „mind a Fidesszel, mind az MSZP-vel és a DK-val egyszer és mindenkorra kizárja az együttműködést”, a Jobbikot teszi „egyedüli lehetséges szövetségesévé”? Megjegyzem, az alkalmi, ügyekre korlátozódó együttműködést az említettekkel sem zárja ki, másfelől a folyamatosan egyeztetett, szoros együttműködést sem egyszer s mindenkorra szólóan zárja ki velük, hanem egyelőre a 2014-es választásokig. Mert ahogy távlatilag a jobboldali kormánypártoktól is elképzelhetőnek tartja a demokráciaromboló politikájuk felülvizsgálatát, a politikai vétkeikkel való szembenézést, ugyanezt a volt baloldali kormánypárt örököseitől is reméli. Bár egyelőre ennek is kevés jele tapasztalható, tagadhatatlan.

Ami pedig az egyebeket illeti, aki nem szemellenzővel figyeli a magyar közéletet, az tisztában van vele, hogy a Jobbik zsidózó, cigányozó kirohanásait, homoszexuálisok elleni alpári fellépéseit a legtöbbször és legerélyesebben éppen az LMP szokta szóvá tenni. A parlamenti pártok közül egyedül az LMP-nek volt mersze elmenni Gyöngyöspatára, Hejőszalontára, hogy megpróbálja megakadályozni a szélsőjobb randalírozását. Illetve hogy egyfajta mediátori, közvetítői szerepet vállalva próbálja csillapítani a feszültségeket. Aki mindezek ismeretében rejtett szimpátiát vél felfedezni az LMP és a Jobbik között, annak komoly baj lehet a valóságérzékelésével. Ugyanannak a toleranciának, a szabadelvű demokráciához illő politikai kultúrának a megnyilvánulása, hogy az LMP politikusai következetesen bírálják és visszautasítják az egyenlő emberi méltóságot sértő jobbikos megnyilvánulásokat, nézeteket és stílust, valamint az, hogy ha jó ügyről van szó, alkalmilag velük is együttműködnek, például a jogállam, a szabadelvű demokrácia, az ellenzéki érdekek védelmében.

A teljes írást a Népszabadság Online-on olvashatja el.