“A kortárs-mesék a gonosz lénnyé animált „piacot”, a „nemzetközi imperializmust”, a “bankokat”, a “begyűrűző válságot”, a „szabadkőműveseket” (ez sokfejű szörny és minden fejének saját neve van) jelölik meg a bajok forrásaként. A mese-dramaturgia megfordítja a logikai láncot (a következményt, a válságot jelölve meg a bajok okaként), vagy együtt konspiráló, egységes érdek szerint cselekvő lénnyé sűrít számtalan egymással versenyző, ellenérdekű szereplőt (a “bankok”, “spekulánsok”, “tőkések”), vagy pedig olyan erőt, hatalmat tulajdonít egy-egy szereplőnek, amelyről az nem is álmodhat. A mese – Jancsié, Juliskáé is, persze – a valóság morzsáiból építkezik.” – zárja a bevezető rész kultúrtörténeti áttekintését a szerző, a mesék jellegét, témáját és tárgyát taglalva.

A témához közelebb kerülve így magyarázza Iványi a pénzügyi világban végbemenő fejleményeket:

“Valóban, egy-egy spekulatív akció, manipulatív bejelentés (pláne, ahol a bennfentes műveleteket nem üldözik olyan szigorral, mint a világ nagy tőzsdéin) pár órára, napra belengetheti az árfolyamokat. Amin egy-egy bűnöző, vagy bűnöző csoport sokat kereshet. A fizetésemhez képest. Ám utána tetszett már számolni, mennyibe kerülne – mondjuk – egy deviza, egy régió ingatlanárai, vagy csak egyetlen ország tőzsdén jegyzett cégei árfolyamának tartós befolyásolása? Az árfolyam-intervenció még a magánszereplőkhöz képest sokszoros forrásokkal, kamatpolitikai eszközökkel és pénzkibocsátási joggal is rendelkező jegybankokat is kimeríti, pillanatok alatt. A tartós befolyásoláshoz ugyanis a piac ellen, veszteséggel kell vásárolni, eladni. Az pedig nagyon drága mulatság. Támadni ideig-óráig azt lehet, ami támadható.”

“Valóban, lehet „pénzt teremteni”. Csakhogy ilyen eszköz nincs a „bankok” (mármint a kereskedelmi bankok, a piaci szereplők) kezében. A pénzteremtéshez a kormányzatok és jegybankok együttműködése kell, célja az államadósság leértékelése. Középkori királyok a pénzérméik aranytartalmának csökkentésével, körbemetszésével oldották ezt meg. Amióta a papírpénz – a jegybankra szóló kötelezvény – feltaláltatott, a módszerek egyszerűbbek. A jegybank pénzt bocsát ki és abból megveszi az állam által kibocsátott kötelezvényeket. Mivel pedig a pénzmennyiség – termelésbővüléssel nem indokolt – bővülése inflációt okoz, ennek terhét valamennyi pénztulajdonos viseli, vagyona arányában, milliárdostól a koldusig. Van helyzet, amelyben a kormánynak és jegybanknak nincs más választása. Egy-egy vesztett háború, forradalom, összeomlás zavaros napjaiban, amikor az állami kiadások és adóbevételek egyensúlya végképp elvész.  Ha a pénzkibocsátás korlát nélkül történik, jön a hiperinfláció.”

Ami pedig a politikát illeti:

“Akadt 20. századi politikus, aki ismerte a pénz működését és természetét, Winston Churchill például. „Senki más nem okoz, és nem is okozhat inflációt – mondta – mint a kormányok, amelyek többet költenek, mint amennyit képesek adóként beszedni.” Ezért különösen erkölcstelen, amikor egy kormányzat kommunikációja részévé teszi a modernizált meséket.

Hát, ennyit mára állampolgári ismeretekből. Ami a felső tagozat és a középiskolák tantervéből kimaradt.” – írja Iványi György