Nemzeti seregszemle elnevezésű rendezvényen veszik újra birtokba szélsőségesek a Hősök terét szombaton. Információink szerint a Kárpát Haza Őrei Mozgalom rendezésében emlékeznek meg a Magyar Gárda ötödik születésnapjára.
A Magyar Gárdát 2007. augusztus 25-én alakították meg: 56-an tettek esküt a budai Várban. A szervezet a kezdetektől nagy vitákat váltott ki, már az alapítást antifasiszta demonstrációk kísérték. 2009. júliusában jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla, mert felvonulásai sértették mások jogait és szabadságát, a konfliktusok feloldása helyett inkább szították azokat, és az erőszak veszélyét váltották ki.
A hétvégi seregszemlén részt vesz és beszédet mond a Jobbik elnöke. A rendezvényen ott lesz lényegében a teljes szélsőjobb: a Magyar Nemzeti Gárda és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg, a Nemzeti Őrsereg valamint a „nemzet lelkészeként” beharangozott ifj. Hegedűs Lóránt.
A Belügyminisztérium a Népszabadság érdeklődésére arról adott tájékoztatást, hogy az idén tavasszal egy magánszemély jelentett be a gyülekezési törvény hatálya alá eső rendezvényt a budapesti Hősök terére. A BRFK a rendezvény megtartását megtiltotta. A rendezvény szervezője azonban jogorvoslati kérelemmel élt, a bíróság pedig hatályon kívül helyezte a BRFK tiltó határozatát.
A teljes cikket a 168 Óra Online-on olvashatják.