Az elhibázott gazdaságpolitika, a gazdagoknak szóló adócsökkentések és egyéb fölösleges kiadások okán továbbra is él az államcsőd veszélye. Ennek elkerüléséhez lenne szükség az IMF nyújtotta hitelkeretre. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy lesz megállapodás.

A magyar kormány és az IMF kapcsolata olyan, mint a rossz házastársaké, ahol a magyar kormány a csalfa férj szerepét játssza: pontosan tudja, hogy ha felhagyna nyilvános hűtlenkedéseivel, megmenthetné a családját, de mégsem képes erre, sőt, egyre inkább győzködi magát, hogy valójában nincs is szüksége gyerekre, házra, békés, nyugodt életre. A helyzet persze ennél azért bonyolultabb, hiszen van néhány láthatatlan szereplő is a történetben.

Az IMF lényegében bankként működik: pénzt ad a bajba jutott országoknak, a piacinál olcsóbb finanszírozási feltételek mellett. A Valutaalapot nem igazán érdekli, hogy a kölcsönt felvevő ország kormánya szimpatikus, demokratikus vagy roppant ellenszenves: az ő céljuk, hogy megmentsék az országot a csődtől, amely így képes lesz a felvett hitelt kamatostul visszafizetni, vagy jobb esetben le sem hívni annak részleteit. Az IMF azonban nem az egyetlen fontos szereplő: a Valutaalap ugyanis anélkül nem adhat pénzt Magyarországnak, hogy abba bele ne szállna egyetértésével és némi tőkével az Európai Unió; erről jogszabály is rendelkezik.

Az Európai Uniónak azonban ehhez feltételei vannak. Elsősorban a jegybanki függetlenség garantálása, másodsorban pedig az igazságszolgáltatás, tehát a bírósági rendszer rendbetétele. Félreértés ne essék: a magyar kormány mindkét feltételnek pillanatok alatt és bármiféle pluszköltség nélkül eleget tudna tenni, ha akarna, de szemmel láthatólag nem akar. Ehelyett időhúzásra játszik. Semmibe nem kerülne a jegybanktörvény visszaadása és Handó Tünde, a bíróságok teljhatalmú úrnőjének jogkörszűkítése is néhány napos folyamat. Ezzel pedig megnyílna az út az IMF pénztárcája, illetve széfjei felé.

Azonban nem jelentéktelen területekről van szó. A Fidesz a bíróságokról szóló törvény elfogadásával az igazságszolgáltatás teljes kontrollját tűzte ki célul. Handó Tünde lényegében bármit megtehet: ügyeket rakhat át minden indoklás nélkül egyik, mondjuk baloldali bírótól egy másik, mondjuk jobboldali bíróhoz. Csak az elmúlt hónapokban is történt már ilyen, és ez az eljárás még akkor is aggályos lenne, ha Handó Tünde nem kötődne már az 1990-es évek elejétől a Fideszhez, és nem lenne Szájer József felesége. A jegybank függetlenségének kérdéséről, annak fontosságáról pedig elég annyi, hogy a szervezet közel 500 millió euró – nagyjából 15 ezer milliárd forint – fölött diszponál.

A kötélhúzás hónapok óta tart, és a magyar államadósság finanszírozása a nem túlzottan sikeres állampapír-aukcióknak köszönhetően elég döcögősen megy. Igazán nem mondhatni, hogy az IMF-hitel szükségességét meghaladta az idő, bár kormány-közeli, miniszterelnöki tanácsadó közgazdászoktól mostanában hallani ilyesmit http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/csaba-laszlo-elkerulhetjuk-az-imf-hitelt-371084 is. Azonban az biztos, hogy a magyar kormány óriási felelőtlenséget követ el, ha azért zárja el magától a tárgyalások megkezdésének lehetőségét, mert azt szeretné, hogy Orbán Viktor közvetlen befolyással bírjon olyan, a kormánytól elméletben független szervek működésére, mint a bíróságok vagy a jegybank. Másképpen fogalmazva: a Fidesz saját hatalmának további növelése érdekében sodorta gazdasági veszélybe és tartja ebben az állapotban az országot.

Most úgy tűnik, a kormány időhúzásra játszik: szeretnék, hogy a kecske is jóllakjon (ne omoljunk össze) és a káposzta, azaz Orbán mindenre kiterjedő hatalma is megmaradjon. Ha ez sikerül, az nem Magyarország sikere lesz, hanem a Fideszé. Ha pedig nem, akkor Magyarország bukik – hiszen vagy államcsőd lesz, vagy csak olyan szigorú feltételekkel kapunk hitelt, amit ellenségeinknek se kívánunk. Ez tehát egy olyan játék, amelyet felhatalmazás nélkül játszanak a bőrünkre, és amelyben csak veszíteni lehet. Éppen ezért nem is Magyarország és az Európai Unió, hanem a Fidesz és az EU közötti kötélhúzásról van szó, amelyben az utóbbi védi a magyar állampolgárok érdekét a kormánnyal szemben.