Az Orbán-kormány károkozását a magyar népnek kell megfizetnie
Az MSZP szerint az Orbán-kormány kétéves "ámokfutásának károkozását a magyar néppel fizettetik meg Lázár Jánosék", de a felelősséget nem merik vállalni.
Az Orbán-kormány károkozását a magyar népnek kell megfizetnie

A szocialista pártnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint "naponta 700 millió, hetente 5 milliárd, havonta 20 milliárd, éves szinten pedig 250 milliárd adóforintba kerül a Fidesz értelmetlen háborúskodása."


Az ellenzéki párt szerint az egykulcsos adórendszer "évente 500 milliárd forint hiányt okoz a költségvetésnek és a munkavállalók 82 százaléka szenvedett el reálbércsökkenést Lázár János és a Fidesz-frakció szavazataival elfogadott törvény miatt."


A közleményben azt írják: Orbán Viktor 2010 júliusában Angela Merkel német kancellárnál tett látogatása során ismerte el, hogy a szocialista kormányok korrekt módon és "válságkezelésből jelesre vizsgázva" adták át az ország irányítását, valamint a miniszterelnök kijelentette, Magyarország "világbajnok-teljesítményt" nyújtott a pénzügyi konszolidációban.


A dokumentum a Magyar Nemzeti Bank 2012. január 2-án kiadott statisztikájára hivatkozva azt tartalmazza, hogy három hónap alatt hat százalékkal, 82,6 százalékra emelkedett az államadósság GDP-arányos szintje, ennél magasabban utoljára 1995-ben járt a mutató. Hozzáteszik, hogy "ráadásul úgy sikerült ilyen rekordmagasságba lökniük az államadósságot, hogy közben einstandolták 3 millió magyar ember nyugdíj-megtakarításait adósságcsökkentési céllal, de ehelyett eltőzsdézték azt."


Lázár János a Lakitelki Népfőiskolán tartott előadásában szombaton egyebek között arról beszélt, hogy amikor 2002-ben az Orbán-kormány átadta az országot, annyi pénzt hagyott örökül, hogy a szocialista kormány a közszférában 50 százalékos béremelést tudott végrehajtani, és az államadósság alig haladta meg a bruttó hazai termék (GDP) 50 százalékát. 2010-re azonban az adósság a GDP 82 százaléka lett. (MTI)

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
7    *    0    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.