„Széll Bernadett szerint sem kellene karácsony előtt tüntetni, de a lelkiismeretünk nem hagyhatja, hogy veszni hagyják a köztársaságot. A szóvivőpártállam kiépüléséről és az ellenzéki összefogás szükségességéről beszél. A politikust Kardos Horváth János követte a színpadon.” – írja az elsőfelszólalókról a nol.hu tudósítása.
“beleszerettem ebbe a társaságba. Végre a magyar társadalom felülírja a megosztottságot. Az LMP konstruktív volt, a Fidesz ehhez cinikusan viszonyul. Ez a politika tehát nem elégséges. Mindenkit meg kell ráznunk mint Krisztus a vargát, hogy tudják, mekkora a baj az országban. Azt hittem, a szabadság nem lesz probléma. De most ezt a veszélyt érzem. Ebből elegem van.” – követte őket Kukorelly Endre.
“Ma arra kényszerültem, hogy a testemmel védjem a demokráciát. Csalódottságom nagyobb mint Orbán kétharmada. Orbántól kiszolgáltatottságot, félelmet, bizonytalanságot kaptunk. Milyen ország ez? Kinek az országa ez? Az urak bent a házban vérbőkétharmadjukkal erőszakot tesznek az országgal. Mindenkinek szembe kell fordulnia ezzel a rendszerrel!” Együtt erősebbek vagyunk. Boldog karácsonyt mindenkinek!” – mondta Kaufer Virág a felszólalásában.
Az egyik legjelentősebb felszólalása Karácsony Gergelynek, az LMP frakcióvezető-helyettesének volt:
“Félnie azoknak kell akik bent ülnek, és számolják fel a magyar parlamentarizmust […] Nem az IMF-től kell félniük, hanem tőletek. Ha nem félnének, akkor nem költenének milliárdokat lakájmédiára” tette hozzá, majd úgy: akkor nem csinálnának torz választási rendszert. “Nem kell félnetek mert az igazságot nem vehetik fel. Ez a hazug hatalom össze fog omlani, de ehhez nem szabad feladni, mindenkit meg kell győzni, és hozni még egy embert a demokratikus oldalra. Nem szabad elkövetni az elmúlt húsz év hibáit. A demokrácia csak az igazságossággal párosulva lehet sikeres.”
Ez után a Magyar Szolidaritási Mozgalom tagjai is felszólaltak:
“Nem jó irányba megy a politika, csődbe viszik az országot. Ki adott felhatalmazást visszamenőleges törvényekhez? A nyugdíjak elvételéhez? Ki mikor hol és hogyan?” – tette fel a kérdést Árok Kornél, ami másodpercekkel később maga meg is válaszolt: “Mi nem adtunk”
Felszólalt Schiffer András, az LMP ügyvivője is:
“Mi vádoljuk Orbánt a személyi szabadság megsértésével […] Nincs mire fenyegetőzniük, jöjjenek ki, nézzenek szét az országban. A Fidesz a kétharmaddal kapott egy esélyt, de eljátszották. Nekünk nincs hova visszavonulnunk. Orbán Viktor gazdaságpolitikája csődbe viszi az országot, közben a választási rendszert a Kubatov-listák alapján matekozták ki. […] Nem az a dráma ha valakinek kétharmada van, hanem ha olyan párt kapja, amelyikben már felszámolták a demokráciát. Új fejezet nyílik az országban, Orbán nagy műve elkészült. Nincsen a parlamenti többségnek egyensúlya. Sólyom szólt, hogy a lejtőn nem lehet megállni, ez bekövetkezett. A nemzeti cinizmus rendszerében senki vagyona nincs biztonságban – mondja a frakcióvezető. Ez a kormány a kiszolgáltatottság kormánya. Orbán Viktor az, aki Magyarország szuverenitását veszélyezteti. A szuverenitás nem Orbáné, nem Simicskáé, nem a Fideszé, hanem a népé! […] A demokráciára a közöny és a beletörődés a veszély. Összefogást hirdetünk, népszavazáson akarjuk jövőre szembesíteni Orbánt. Az LMP a szavazófülkékbe hív mindenkit. Találkozunk ott!” – zárta felszólalását Schiffer.