“Az antré az volt, amikor Orbán Viktor fél kézzel lefektette a gazdaságpolitika alapjait negyvennégy évre. Akkora pofával, hogy kombájnnal kellett akkoriban borotválni. „Nem csinálok titkot abból, hogy ebben a vonatkozásban megkötöm a következő kormány kezét. És nemcsak a következőét, hanem a következő tízét.” Így szólott, causa finita. Ez már igen! – kiáltott fel az ország, most végleg szakítunk a felelőtlen költségvetési politikával, maga az alkotmány fogja meggátolni. Még ha szerezne is valaki kétharmadot ezek után, visszarettenne attól, hogy az Alaptörvényben átírjon egy sarkalatos parancsolatot. Hiszen azzal azt mondaná, hogy bután szeretne politizálni!” – írja a publicista, aki az új Kormány és önnön Alaptörvénye viszonyát igyekszik értelmezni.
“Csakhogy hoppá, figyeljük a kezüket, mert csalnak. Nem kihúzzák, dehogy. Hanem elhalasztják a bevezetését 2016-ig! Tehát ők most ugyan nem ezeket az előírásokat kívánják követni, de teljesen okénak tartják, hogy 2016-ban, akármilyen kormány lesz is éppen, az az ő mai okosságuk alapján működjön.
Ebben a gesztusban az a megdöbbentő, hogy éppen most derült ki róluk, hogy fél évre, sőt három napra sem látnak előre semmit. Az orrukat se tudják egyedül megtörölni, és ennek ellenére úgy tesznek, mintha 2016-ot viszont kristálytisztán látnák. Azt se sejtik, hogy holnap mi lesz a vonal, de az ötéves tervüket kötelezővé tennék.” – világítja meg az ellentmondást Tóta W.
“Ennek a tempónak minden legitimitása odavan. A Fidesz ambíciói látványosan felülmúlják a képességeit. Arra már nincs alapjuk, hogy abszolút igazságokat hirdessenek ki; az egész tragédiájuk abból ered, hogy ezt valaha is elhitték. Ami maradt a tekintélyből, az legfeljebb szolid, óvatos ügyvezetéshez elég. Ezek nem tesznek rendbe semmit, a remény most már az, hogy az eltakarodásuk után valaki másnak talán sikerül. Ők is ebben bíznak: hogy utánuk majd olyanok jönnek, akik képesek akár az adósság csökkentésére is, a nagy tettre, amit Orbán Viktor kihirdetett és lerajzolt, de a megvalósítása alól felmentette magát.” – szól a valamelyest jövőbe is tekintő konklúzió.