A NAV elnöke elismerte, hogy kitiltották az Egyesült Államokból
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában elismerte, hogy több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták beutazását az Egyesült Államokba.
A NAV elnöke elismerte, hogy kitiltották az Egyesült Államokból

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában elismerte, hogy több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták beutazását az Egyesült Államokba. Vida Ildikó elmondta azt is, hogy polgári és büntetőeljárásokat kezdeményez a hivatalt illetve a személyét ért rágalmak miatt. A szerdán megjelenő interjúban olvasható azt is: a NAV-elnök a kitiltásról tájékoztatta a magyar kormány egyik illetékesét, nevet azonban nem tudni. Lemondani nem akar.

 

A NAV elnöke az interjúban azt állította: érthetetlen számára, hogy miért támadták őt és a hivatalt ok nélkül. "Vannak vizsgálataink, amelyek olyan érdekcsoportok körül folytak és folynak napjainkban is, amelyek könnyen kapcsolatot teremthetnek az amerikai nagykövetséggel. Az is elképzelhető, hogy külső személyek, minden alap nélkül bár, de ránk hivatkoznak egyes esetekben és ez ellen szinte lehetetlen védekezni" – fogalmazott.

 

Mint mondta: vizsgálati csoportot állít fel, amely "mikroszkóppal" fogja újra átvizsgálni a Magyarországon működő összes számba jöhető céghez kötődő eddigi ügyeket és szálakat.

 

A teljes cikk a hvg.hu-n olvasható.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
4    *    8    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.