A kormány a gátakon, csak az államon keresztül adakozhatunk
Éjféltől megszűnik a karitatív szervezetek egyéni adománygyűjtő vonala, és szombattól közös adományvonalon, a nemzeti összefogás 1357-es vonalán gyűjtik a felajánlásokat az árvízi rászorultak megsegítésére – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
A kormány a gátakon, csak az államon keresztül adakozhatunk

A csatlakozott humanitárius szervezetek támogatására, valamint a későbbi felújításokra hívásonként és SMS-enként 250 forintot lehet adományozni a 1357-es vonalon.



Soltész Miklós ismertette: a munkáját szerdán kezdő Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács első döntései között szerepelt a nemzeti összefogás számlaszámának elindítása, amelyen péntek reggel 18 732 822 forint volt. A számlára továbbra is várják a támogatásokat, és amelyre már külföldről is lehet utalni.



Giró-Szász András kormányszóvivő az aktuális helyzetet ismertetve azt mondta: most már biztosan tudható, hogy a valaha volt legnagyobb árvízzel kell szembenézni Magyarországon, ezért a legrosszabb forgatókönyveket is figyelembe kell venni, ez alapján dolgozta ki a kormány, a kormányzati koordinációs bizottság az irányításhoz, a védekezéshez szükséges intézkedéseket. Ezek mellett minden eddiginél nagyobb összefogásra is szükség van - tette hozzá.

 

A folytatást a nol.hu-n olvashatják el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
2    +    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.