Aki ezt nem érti meg, és nem veszi tudomásul, s továbbra is a régi módon működő pártok valamelyikében űzi személyes ambícióit, az a régi világot tartja fenn. A klasszikus magyar úri politika világát.

A napra pontosan illesztett s az időszükségletükben lenyűgöző pontossággal összehangolt jogalkotási folyamatok és a kinevezések háborítatlan tervszerűséggel zajlottak le. A félkész jogállam visszabontása és az államszervezet elfoglalása simán lezajlott. E tényekmindent átütő erővel bizonyítják, hogy a siratott 1989-es III. köztársaság intézményrendszere látszatvilág volt, amelyet a lakosság döntő része nem is ismert. Vagy ha igen, hát annyira tartotta, amennyi re megvédte. Semennyire. Ez nem olyan helyzet, amit Brüsszelből bárki sikeresen operálhatna. A ténylegesen demokratikus társadalmi erők valóságos erőállapota onnan is látszik.

A demokratikus alkotmányfejlődés kisiklása és a fenyegető államcsőd valóban nemzeti összefogást követelne. De népünk éppen a legnagyobb bajok beálltakor jutott oda, hogy az elemi bizalom végleges elvesztésemiatt ameghatározó többség számára közömbössé, őrizetlenné és használhatatlanná váltak a közpolitika intézményei. Négyötödnyi magyar szerint rossz irányba mennek a dolgok, s a kétharmadunk ma egyetlen pártot sem választana. De most nem is kell. Most egy sosem volt, de lenyűgö zően ismerős és erőszakos orbáni konszolidáció következik, ami eszközeivel a kádárira, lózungjaival a bethlenire hajaz.

Érdekes küzdelem fog itt kibontakozni. Vajon népünk minden tanult és ősi mintáját követve ismételten „hozzáidomul” az állami fensőbbséghez és az oktrojált alkotmányhoz, azaz formálisan felveszi a megújult osztályrend fegyelmét, vagy elindítható és kibontakoztatható egy jogtudatért és a demokratikus önrendelkezésért folytatandó harc? Egyik oldalon a totálisan ellenőrzött nyilvánosság és az állammindenoldalú eszközei, amásikon pedig szinte csak az alapjogok maradékai, a kicsorbított eszmék, a megcsalt társadalmi célok és az elveszített bizalom.

Ugyan ki gondolja, hogy a változatlan működésmóddal szerveződő ellenzéki pártok és szervezetek pillanatnyi vezetői által körbeült egyetlen kör alakú szobabútor mellett mindez majd megoldható, s az újra alávetésbe jutott társadalom közel kétharmada öntudatra ébred, programokat alkot, megszervezi magát, és felemelkedik. Hiszen már az is többnapos, konspirált és titkosított tárgyalások eredménye volt, hogy ott, az Opera előtt senki nem beszélt a jövőről; nehogy már valaki óvatlanul programot adjon…

A teljes írást a Nol.hu-n olvashatja el.