A legutóbb a hajléktalanokba szállt bele páros lábbal a csatorna hírműsora. Volt már ilyen korábban is, emlékezhetünk Kocsis Máté keresztesháborújára a „drogosok” ellen, vagy akár az Európa iszlamizációjáról szóló hangulatkeltés is tekinthető egyfajta morális pánikkeltésnek. A hajléktalanokról rengeteg téves információ és féligazság kering a köztudatban, erre dolgozott most rá a TV2. Pedig a hajléktalanok többségéről nem is mondanánk meg, hogy hajléktalan. 

„Szánalmas látvány…”, „Nem sajnálom őket, maguknak csinálták…”

Ne legyünk képmutatóak, senkinek sem kellemes, amikor át kell kelnie egy hajléktalanokkal teli aluljárón. Bizony lesz közöttük részeg, kéregető és kellemetlen szagú ember is. Hazudik, aki azt állítja, hogy nem zavarja a város közepén ez a látvány.  

Csakhogy az éremnek van egy másik oldala is. A hajléktalanság a társadalom rossz működésének egy tünete, akár az orrfolyás nátha esetén. A hajléktalanok döntő többsége nem önszántából került utcára, hanem rossz döntések, eladósodás, válás miatt. Amennyiben azt szeretnénk, hogy ezek az emberek újra a társadalom „normális” részéhez tartozzanak, akkor első lépésben meg kellene érteni, hogy miként kerültek ezek az emberek abba a helyzetbe, ahol vannak, és milyen pszichológiai nyomás nehezedik rájuk a társadalom peremvidékén. A hajléktalanságot nehéz kutatni, mivel sokan rejtőzködnek, szégyellik, hogy az utcára kerültek. Léteznek ugyanakkor adatok és mélyinterjúk, amelyek betekintést engednek az utcán élők hétköznapjaiba.

Hányan vannak?

Az elérhető 2013-as adatok szerint Magyarországon 11 ezer hajléktalan van. Ez az adat csalóka, hiszen ez csak azokat mutatja, akik igénybe vettek valamilyen szociális ellátást, tehát a valóságban ennél jóval többen lehetnek. A hajléktalanok többsége, mintegy 75 százaléka vidéken él és többségük 50 évnél idősebb. Ezek az emberek jellemzően alacsony iskolázottságúak, így nehezen találnak munkát. A hajléktalanok többsége csak alkalmi munkát talál, nagy részük pedig gyűjtögetésből él.

Az írás a Ténytár blogon folytatódik.