A szerző szerint „a gazdaságpolitikai hibák eredete világos. Nyertek ordas hazugságokkal és a gyurcsányi reformkurzus fúrásával, aztán kipróbálták, milyen az, amikor nem az emberekkel fizettetik meg az emberek fogyasztását. A kutatás megállapította, hogy végül mégis az emberek fizetnek. Azt is mondták, hogy a megszorítások nem vezetnek sehova, viszont a szabadságharc meg mégis a megszorításokhoz vezetett végül. Vagyis kimondhatjuk bátran, hogy a szabadságharc se vezet sehova.
Ennél mélyebb tapasztalatokkal is szolgál a viselkedésük, amely végül nemcsak az államcsőd torkába vezetett, hanem oda is, hogy Európában fertőző fekélynek számítunk, az Egyesült Államokban pedig lárvaállapotú latorállamnak, miközben Kína továbbra is szarik ránk. A világ elleni háború bukását meg lehet magyarázni azzal, hogy a világ túl nagy, mi meg túl kicsik vagyunk, ezt a meccset nem lehetett megnyerni. Ebben az esetben viszont felmerül a kérdés: miféle istenverte idióta viszi bele az országát egy eleve vesztes háborúba?”
Tóta W. Árpád szerint „csak azt lephette meg Orbán országlása, aki nem látta, hogyan működött az a territórium, amit már körbevizelt: az úgynevezett nemzeti oldal. Ott is beleszólást követelt mindenbe, és mivel már ezzel a központosított szektával nyerte meg a kétharmadot, egy darabig úgy érezhette, igazolta ezt az egészet az idő. Mi sem természetesebb ezután, mint hogy legyen akkor az egész ország egy tábor és egy zászló.”
„Aztán jött a csősz” – írja az újságíró-blogger. „Úgy viselkedtünk, mint egy olajban gazdag atomhatalom, mert a jobboldali tábor hosszas rábeszélésre elhitte, hogy a magyarnak levés valóban energiahordozó, és aztán már el is várta az ebből levezethető irányt. Odakint a hidegben aztán hamar kiderült, hogy a magyartudat fűtőértéke nulla. Magyarságunkból politikát, stratégiát kovácsolni szakszóvalközönséges hülyeség, mert ami idehaza jól hangzik, annak kint nincs is értelme. A nemzeti oldal: hülyeség. Nem következik belőle okosabb oktatás-, gazdaság- vagy kultúrpolitika, csak értelmetlen szabadságharc, és a végén medvetámadáshoz mérhető arcvesztés. Ez Orbán Viktor életműve, kísérletének eredménye. A kapanyél nem sült el.
A tananyagot leadta, mindenki megérthette, aki figyelt. A következő választáson ebből vizsgázunk. Lesznek a piacon még mindig olyanok, akik nemzeti büszkeségből akarnak nagyobb kenyeret sütni. És ha a magyarok ezt újra beszopják, akkor meg is érdemlik.”