„Az európai válságban mindenki elfogadja és elismeri, hogyha egy politikai erő– az adott ország kormánya vagy ellenzéke – a maga nemzeti érdekét követi. Az autonóm gazdaságpolitika igénye nem rontja az adott szereplőhitelességét. De a kisebb és nagyobb nemzetállamoktól, azok vezetőitől azt várják el, hogy válságkezelőtevékenységükkel járuljanak hozzá a nemzetközi válság kezeléséhez és ne rontsák a nemzetközi – az európai, vagy regionális – válság kezelésének esélyeit.” – értékeli a szerzőa különbözőeurópai szereplők mozgásterét, és a követhetőútvonalak sokféleségét.

„Orbán öngyilkos lépése csak Magyarországnak és nem Európának ártott. Akár véglegesen nemet mondunk, akár csatlakozunk végül, az orbáni Magyarország a kiközösítés sorsára jut. Orbán világossá tette, hogy neki és kormányának nincs helye a kontinentális Európában. A piacok, az európai intézmények és nagyhatalmak azonnal megtaníthatják Magyarország kormányát, és sajnos az országot, hogy hol lakik az Úristen. Orbán a nemzeti elzárkózást, a mindenkivel szembeni hadiállapotot választotta.” – szól Lengyel László a tegnapi-tegnapelőtti eseményekről.

A szerzőegy nem annyira szokványos párhuzammal is érzékelteti a mostani kormányzati politika helyzetét:

“Nincs az a politikus és szakértő, aki ne tudná Washingtontól Brüsszelig, hogy Magyarországon mindenről Orbán Viktor dönt. Ha kedve van, kiegyezik, ha nincs kedve, nem. A kormányában és országában bevált, kussti és lábhoz vezényszavakat vágja oda a Valutaalapnak, az Európai Uniónak. Mindaddig, amíg pártja bizalmat szavaz neki, teheti. Teljes sebességgel halad a gyurcsányi úton: először tönkreteszi az országot a pártja bizalmával, majd tönkreteszi a pártját és politikai oldalát a csalódott országgal.

Gyurcsány bizalmat kapott 2006 őszétől 2009 tavaszáig a saját oldalától. Orbán bizalmat kapott 2010 nyarától – meddig? Akarja-e magát ugyanúgy tönkrezúzni a jobboldal a valóság falán, ahogy a baloldal tette? Vállalja-e az ország, városa, faluja, szakmája összeomlásában a részvételt? Szavazóit képviseli-e, vagy Orbán Viktort? A nemzetet vagy kormánya bukott politikáját?”

“Immár egyetlen jobboldali politikus, szakértő, sőt, választó se mondhatja, hogy nem érzi, valami végzetesen elromlott a hatalom gépezetében, ahogy nem mondhatta 2006 ősze után a baloldal sem. Ezt az országot bejuttatták a nulla-növekedés könyörtelen világába. Bizalmi válságba. Európai karanténba. Az unortodox politikának vége. A nemzeti szuverenitási politikának vége.

A jövőbefejeződött.”

Lengyel ezután – ismét csak rendhagyó megközelítést alkalmazva – a Fidesz frakciójához intézi szavait:

“Óriási lehetőséget kaptak 2010-ben, amelynek nagy részét Orbán elvesztegette, de a romokon ma még a jobboldalnak kell építkeznie. A helyzet kulcsa a Fidesz-képviselők kezében van. Nézzenek át a parlamenti patkó másik oldalára, és gondolkozzanak el azon, mi lesz azokkal, akik nem éltek a lehetőséggel. Akik nem emelték fel a fejüket. Akik nem erősítették meg a gerincüket. Akik jobban féltek a főnöküktől, mint az országtól. Csak az elsőnek nehéz, uraim!”

Írását végül egy Széchenyitől vett idézettel zárja:

“Széchenyi tanácsa a Hitelben: „Csinosítsuk értelmünket, terjesszük tapasztalásinkat, keressük fel a tudóst, társalkodjunk az elmetehetőssel, nagyobbítsuk könyvtárinkat, jutalmazzuk a tudományokban, művészetekben fáradozót, haladót – üljünk kocsira, szálljunk hajóra s nézzük a világot – s emeljük hazánkat dicsőbb nemzetek sorába! De mind ezekrül, drága Olvasóm! mindaddig le kell mondanunk, sőt álmodnunk se szabad, míg szegénységünk, a tudatlanság, az előítéletek s balvélemények közt, valódi szolgaságban fogva tart bennünket. Pénzünk s valóságos tehetségünk pedig addig soha se lesz, míg a Hitel lábra nem áll hazánkban”.”

A teljes írást a nol.hu-n olvashatja el.