„Példás önkorlátozást gyakorolva még a kormány sem alkotta meg a 48 órás napot. Csupán annyi történt, hogy a résztvevők – a gondosan összeállított napirend szerint, a tételeket összeadva – program szerint harmincnégy órán át vitatkozhattak az aktuális előterjesztésekről.” – vázolja a helyzetet PetőPéter a Népszabadságban.

“Aligha kell részleteznünk, hogy az egyébként sem elsősorban a színvonalukról ismert disputák ilyen feltételek között milyen mélységben érintik a terítékre kerülőtémát. (Attól a pragmatikus szemponttól most eltekintünk, hogy megannyi képviselőelőmenetelét segíti, ha mind kevesebbszer jut szóhoz parlamenti pályafutása során.) Az egész történet a magyar parlamentarizmus hanyatlásának tökéletes illusztrációja. Szó nincs romantika okozta emlékezetkiesésről: a kormányváltás előtt sem a parlamenti vitákban kristályosodtak ki a döntések. A patkóban legföljebb finomítanak a javaslatokon, a képviselői csoportok zárt ajtók mögött mondanak igent a tervekre.” – így az elsőkommentár.

„Ám a kortárs demokráciákban, a tömegmédia térnyerése nyomán az Országgyűlés – tetszik, nem tetszik – nem a konszenzusok szülőosztálya, hanem teátrumi keret. Színpad, ahol a zárt körben fogant állásfoglalásokat előadják a politikusok. A média nem retusálásban profi része tájékoztat ezekről a vitákról, értelmezi az elhangzottakat, s a polgárok a politikai menüt megismerve választanak a kínálatból, és értesülnek arról, mi történik az országban. Orbánék azonban – irreális feltételek teremtésével, a vitát az éjszakába fullasztva – még a lehetőségét is elveszik annak, hogy az ellenzéki politikusok elmondják a véleményüket, rámutassanak az előterjesztések hibáira és ellentmondásaira.

Mindeközben a fülkeforradalmi zászlóalj nyomkodja a gombot, s ennek köszönhetően humanistaként vállalhatatlan, demokrataként elfogadhatatlan, szakmailag indokolhatatlan jogszabályok sora borítja el a Magyar Közlönyt. Ezért is groteszk, amikor Orbán Viktor arról szónokol: hátba támadta az ellenzék. Sokkal inkább a kormányfőtámadta hátba a parlamentarizmust. Már fölsorolni is unalmas a Semjén-féle politikai konjunktúralovagok tucatjai által vakon támogatott intézkedéseket, amelyek sorra egymásután a demokratikus intézményrendszert rongálják. Ennek ellenére létezik olyan alternatív valóság, amelyben a kormányfőa szabadság barátja, kinek a hátát kell óvnia.” – írja PetőPéter.

A teljes írást a nol.hu-n olvashatja el.