A miniszterelnök azzal indokolta egykor talán legközelibb harcostársának belpolitikai újrahasznosítását, hogy „olyan köztársasági elnökre van szükség, aki biztonságot ad, nyugalmat áraszt, mivel nehéz idők előtt áll Európa”. E némiképp talányos ajánlást az unortodox orbáni észjárás ismerete segíthet értelmezni. A köztársaság új elnökének nyilván valamennyi rendelkezésére álló eszközzel a Nemzeti Együttműködés Rendszerének biztonságát kell garantálnia, tehát a kormánypárt számára megnyugtató érzés, hogy minden tekintetben a központi akarat, vagyis Orbán Viktor politikájának talpköve lesz. Ez egyben azt jelenti, hogy „a nehéz idők előtt álló” Európával, amely – a kormányfő korábbi szíves közlése szerint – már most is hanyatlik, Áder úgy fog beszélni, ahogyan az megérdemli: óva inti majd a Nyugat vezető hatalmait, nehogy közismerten szorult helyzetükben fölényeskedni próbáljanak a megújuló Magyarország forradalmi kormányával. És főként ne alkalmazzanak kettős mércét, mert a rovásunkra kivételezett államok gazdasága sehol sincs a miénk folyamatos feltámadásához képest; nem beszélve a kétharmados többség utolérhetetlen politikai stabilitásáról.

Mivel Áder János az uniós fórumokon, néppárti képviselőként már eddig is ebben a modorban, mondhatni a Brüsszelt méltán ámulatba ejtő matolcsyzmus szellemében szólalt fel, a legkevésbé sem valószínű, hogy Magyarország államfőjeként változtatna megejtő hangvételén. De azért feltételezhető, hogy legalább külföldön, immár nem pártja, hanem az ország nevében ismert tónusához mérten megfontoltabban fogja magát kifejezni. Anélkül persze, hogy a lényeget tekintve másként beszélne. Itthon sem mond majd ugyan olyan schmitti leleményeket, hogy nem fékje, hanem motorja kíván lenni a törvényhozásnak, de attól még senkinek ne legyen kétsége: az egyedül a Fidesz által jelölt köztársasági elnök a pártállam szilárd megtestesülése lesz a Sándor-palotában. Hiszen ez a dolga, ezért esett rá a választás.

Ne feledjük: a fülkeforradalomban fogant rezsim két legfontosabb „vívmányának”, az igazságszolgáltatási reformnak és az új választójogi törvénynek a kidolgozásában Áder meghatározó szerepet vállalt – nyilván a miniszterelnök alapvető instrukciói szerint. Az előbbiről a Velencei Bizottság már kifejtette lesújtó véleményét – minthogy egészében veszélyezteti a jogbiztonságot –, az utóbbit pedig nemsokára minden bizonnyal hasonlóképpen ítéli meg. Mindkét törvény híven tükrözi, miként fogja fel a jogi doktor Áder János az alkotmányos jogállamot – következésképp az is előre látható, hogyan felel majd meg első számú feladatának, miként őrködik a demokratikus intézmények felett.

Mindehhez képest lényegtelen, hogy némely ellenőrizetlen politikai pletykák szerint Áder még 2007-ben – legalábbis a Magyar Nemzet máig ismeretlen szerzője szerint – hajlott volna részt venni egy Orbán ellen tervezett belső puccsban, s ezért száműzetett Brüsszelbe. Meglehet, a kollégiumi barátok között akadtak koncepcionális nézetkülönbségek, de ha mély politikai ellentéteik lettek volna, Orbán aligha éri be „riválisának” elegáns, mondhatni önkéntes manrézájával. Áder utóbbi uniós éveiben is tartalékosként ült a kispadon: a miniszterelnök mindvégig számolt vele, mert sem a személyes, sem a párthűségét soha nem vonta kétségbe. A legmagasabb közjogi méltóság posztján a Fidesz hazatérő jolly jokerének – hiszen betöltötte ő már a fiatal demokraták pártjának megannyi vezető tisztségét – kétségkívül úgy kell viselkednie, hogy mindenben elősegítse „az ország örökös miniszterelnökének” törekvéseit. És ennek a missziónak a kormánypárt esetleges választási vereségét követően, azaz 2014 után, az elnöki mandátum következő három évében lesz csak igazán jelentősége, amikor a Fidesz régi oszlopa már kvázi ellenzékből lesz hivatott kifejezni a nemzet egységét.

A teljes írást a 168 óra Online-on olvashatja el.