Azóta úgy cserél gondolkodásmódot, mint garniszálló-szobalány használt lepedőt. Bogarászó publicisták gyakran összevetik, mikor mit mondott ugyanarról. Nincs semmi, amiről valamikor ne mondta volna az ellenkezőjét, attól függően, hogy éppen kormányon volt-e, vagy ellenzékben.

Shakespeare azt mondja a Hamletben, hogy „nincs a világon se jó, se rossz: gondolkozás teszi azzá”. Egy Orbán-típusú politikusnál ez úgy hangzik, hogy jó az, ami a hasznomra válik, és rossz az, ami a káromra.

Ennek megfelelően vált gondolkodásmódot.

Sikerült ebből szokást teremtenie. Korábban úgy gondoltuk, jó, ha egymás megértésére törekszünk, és rossz, ha kirekesztünk. Jó, ha jogszerűek vagyunk, és rossz, ha önkényeskedünk. Jó, ha a szegényekkel is törődünk, és rossz, ha csak a gazdag barátainknak kedvezünk. Jó, ha a gyermekoktatást szorgalmazzuk, és rossz, ha a gyermekmunkát. Jó, ha demokraták vagyunk, és rossz, ha autokraták.

Most már tudjuk, hogy ez a gondolkodásmód tarthatatlan. Akadt e nagy ívű bejelentés előtt is közvetett utalás a váltásra. Amikor a miniszterelnök mintegy euforikus elégtétellel arról beszélt, hogy „a liberálisokat kiszavazták a parlamentből”, eltöprengtem, vajon minek örül olyan felhőtlenül. Annak, hogy idejében elhagyta a – hihettük – meggyőződését képviselő hajót, mert már nem vette hasznát? Abba biztosan nem gondolt bele, én viszont igen, hogy a szalonrasszisták szótárában mit jelent „liberálisozni”. Az új gondolkodásmód elvezet a régi gondolkodáskódhoz. A vitatott eszmeiségű színház művészeti vezetője kijelenti, hogy ők az urbánus-népi-ellentét kérdésében az utóbbi mellé állnak. Ugye, világos, hogy ez az „urbánus–népi” minek a fedőneve?

Vajon része az új gondolkodásmódnak, hogy a korábban két pofonnal hazaküldeni ígért, parlagfűirtásra szervezett alakulatok irtani nem irtanak, haza sem mentek, ellenkezőleg, grasszálnak, avatnak, ideológiai vezetőik polgárháborút vizionálnak – és alig van rá válasz? Miniszterek disputálnak kedélyesen a jobbszélső pártalakulat szószólóival, amelynek parlamenti képviselője vérvádat emleget az Országházban. Az új gondolkodásmód leszivárog a mindennapokba: állami tisztviselő büdöszsidózik az érseki székhely önkormányzatának kulturális bizottságában. Magyarországon legkevesebb húsz százalék a szélsőséges antiszemiták aránya, és a visegrádi országok között nálunk a legmagasabb a szélsőjobb iránti társadalmi igény. Mindkét mutató nőtt az elmúlt két évben, az azóta bekövetkezett gondolkodásmód-változásnak köszönhetően.

Kövér László azt nyilatkozza a parlament elnöki pulpitusán, hogy a tőle balra ülő hölgyek és urak jelenléte méltatlan az ülésteremben. A tőle jobbra ülő hölgyek és urak nem zavarják, eszerint ők méltóak az ott tanyázásra, ami azért jelentős – mondjuk, száznyolcvan fokos – gondolkodásmód-változás az egykori fiatal demokrata életpályáján, át kellett hozzá programoznia az agyműködését. Ma már gördülékenyen mond olyanokat, hogy nyikhaj, senkiházi, tollforgató terroristák – mármint az újságírók, akik megbuktatták Schmittet –, amivel a boldog emlékezetű agitprop színvonalára emelkedett. A részben még szabad sajtóban – bolsevik eszmetársával ellentétben – betiltani egyelőre nem tudja az ideológiailag helytelenül viselkedő publicistákat, de várjuk ki a végét. Ha majd úgy alakul, hogy a tőle jobbra ülő hölgyekkel és urakkal lesz meg a kormányzati többségük, nem okoz problémát a ma még csak rózsaszín álom, a nyikhajok elhallgattatása. Őszintén sajnálom azokat a honfitársaimat, akik nem tudják elképzelni a Fidesz–Jobbik-koalíciót, ők meg fogják érdemelni a sorsukat, velünk együtt, akik majd tehetetlenül nézzük. Akkor kézzelfogható anyagi erővé válik a gondolkodásmód megváltozása.

Addig folyvást küszködni kell. Le kell beszélni az embereket Európáról, ez nagyon fontos, hiszen kultúránk bölcsőjéről, évezredes szellemi értékeinkről, közösen vállalt gazdasági-politikai érdekeinkről van szó, és ha ezekről nem tudunk elfeledkezni, oda minden remény agyunk átprogramozására.

A teljes cikket a 168 óra Online-on olvashatja el.