Kapcsolódó tartalmak: mszp

Hír: Már nyáron tisztújítás lehet az MSZP-ben

Az MSZP elnöksége felajánlja lemondását a párt szombaton ülésező választmányának - jelentette be a vasárnapi EP-választás előzetes eredményének ismeretében Mesterházy Attila pártelnök.

Hír: MSZP: A választás arról szól, tudunk-e élni a lehetőségekkel

Az MSZP szerint a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választás arról szól, hogy képesek-e élni a magyarok a számukra biztosított lehetőségekkel. Erről Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke beszélt Ujhelyi István szocialista EP-képviselőjelölttel tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Hír: Kicsi bors Európában

Az uniós választás arról szól, európai Magyarországot akarunk-e, vagy Fidesz-világot. A Fidesz a kampány finisében egyetlen lecsupaszított üzenetet küld a választóinak: Csak a Fidesz. Ezzel az uniós kampányt szimplán belpolitikai kérdéssé tette, ami kampányfogásnak nem rossz, ám azt is elárulja, milyen kevéssé érdeklik az Európa előtt álló társadalmi kihívások és ezek hatása az országra.

Hír: A Tárki szerint az MSZP megveri a Jobbikot vasárnap

A biztosan szavazó pártválasztók 57 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re az európai parlamenti választásokon a Tárki legfrissebb közvélemény-kutatása szerint – tájékoztatta a kutató-intézet szerdán az MTI-t.

Hír: Eldőlt: Az MSZP részt vesz a választási vitán

Szanyi Tibor, szocialista politikus, az MSZP listavezetője ma budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette: az MSZP részt vesz a péntekre tervezett választási vitán, ő pedig személyesen vitára hívja szombaton délutánra Pelczné Gáll Ildikót, a Fidesz EP-listavezetőjét.

Hír: Mit akar az MSZP Európában?

Ugyanazt akarjuk Európában, mint Magyarországon: munkát, kenyeret, igazságot! Baloldali újjászületést! Ismét munkába lendíteni Európát! 2014-ben az európai baloldal számára megnyílt az esély, hogy a legnagyobb tömörülést képezze az Európai Parlamentben. Minden egyes szavazat, minden egyes mandátum számít!

Hír: Európa-pártiak vagyunk

Európa-pártiak vagyunk, a nemzeti érdeket az Európai Unió keretien belül lehet a leghatékonyabban érvényesíteni, ezért mondjuk azt, hogy Európa, de okosan!

Hír: A józan ész politikáját követi az MSZP

Az MSZP elnöke szerint az erőfitogtatás helyett a józan ész politikáját követi pártja, és okosabban és hatékonyabban tudná képviselni a nemzeti érdekeket az Európai Parlamentben, mint a Fidesz vagy a Jobbik.

Hír: Ki veszi be Budapestet?

Az őszi önkormányzati választások egyetlen valódi kérdése: ki győz Budapesten? A Fidesz–KDNP ezt a bástyát is újra beveszi, megsemmisítve ezzel a baloldali politikai erők utolsó reményét, vagy Budapest az ellenzék fellegvárává válik?

Hír: Kövérre 19-en mertek nemet mondani, Sneiderre 35-en

Egy hónappal a második fülkeforradalom után összeült az új Országgyűlés. A Fidesz és a Jobbik képviselői is ragaszkodnak hagyományaikhoz, mások még ismerkednek az új szabályokkal.

Hír: Szanyi: 10 év mérlege

Abban minden józanul gondolkozó párt egyetért, hogy a 10 évvel ezelőtti nagy európai uniós bővüléssel mind a régi, mind az új tagállamok jól jártak. Hogy ki-ki mennyit profitált az integrációból, azon lehet vitatkozni. Ahogy persze azt is elmondhatja mindenki, többet is kihozhatott volna a bővítésből.

Videó: Mit vesztettünk volna? - Tíz éve csatlakoztunk az Európai Unióhoz

Az MSZP politikusai megmondják, mit vesztettünk volna, ha tíz éve nem csatlakozunk az Európai Unióhoz.

Hír: Újjászületésnap a Ligetben

Az MSZP minden évben a legnagyobb, legszínesebb, leggazdagabb programot kínáló majálist rendezi a fővárosi Városligetben, ahol idén nem csak a munkát ünnepelték tízezrek, hanem az uniós csatlakozással újjászülető Magyarország tízéves születésnapját is.

Hír: Mesterházy: Mert mi vagyunk Európa

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! A mai nap számunkra, magyar baloldaliak és demokraták számára kettős ünnep. Május elseje, a munka ünnepe az a nap, amikor a munkájukból élők büszkén, bátran kiállnak, és a világ tudtára adják: a legnehezebb körülmények között is megőrizték tartásukat, önbecsülésüket és kiállnak jogaik védelméért.

Hír: Mesterházy újra a frakció élén

Nem vár könnyű ciklust az MSZP: a párt parlamenti frakcióvezetőjének újra megválasztott Mesterházy Attila szerint a Fidesz nem változtat politikáján és stílusán a jövőben sem, ezért a múlt ismert csatái bizonyosan megismétlődnek. Bár az a hír járja, hogy Orbán Viktor semmiféle konkrét kormányprogrammal nem készül kedden a parlamentben, az MSZP konstruktív ellenzéki szerepre törekszik.

Hír: A baloldal most meccseli le a következő összefogást

Hosszú időre meghatározhatja az erőviszonyokat a baloldalon és a főpolgármester-jelölt keresésére is hatással lehet a május 25-ei európai parlamenti választás. Az MSZP legalább öt képviselői helyben bízik, de Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc pártja is biztos a mandátumszerzésben.

Hír: Az elszegényítést folytatják?

Magyarországon az Eurostat adatai szerint a gazdagoknak jelentősen nőtt a jövedelme, az ország 90%-ának helyzete viszont romlott az elmúlt négy évben. Ha a harmadik Orbán-kormány ott folytatja, ahol a második abbahagyta, négy év múlva közel 100% lesz a lecsúszók aránya, és már csak Orbán Viktor és baráti köre érezheti majd magát nyertesnek.

Hír: Az MSZP az első - a szavazólapon

A Nemzeti Választási Bizottság kora este kisorsolta, hogy a szavazólapon az egyes szervezetek milyen sorrendben szerepelnek majd. Az MSZP került az első helyre.

Hír: Egyenlítő TV: A győzelem előtt I.

A 2018-as választásnak csak úgy futhat neki az MSZP, ha saját, valóban baloldali gazdaságpolitikai elképzelésekkel rendelkezik. Amely képes kezelni a fenntarthatóság kérdését, miközben olyan, hagyományosan baloldali értékek védelmében fogalmazódik meg, mint a társadalmi szolidaritás, az igazságosság és az esélyegyenlőség.

Hír: Egymillió-kétszázezer

Egymillió-kétszázezer - szavazatnak túl kevés volt. Fájdalomnak, keserűségnek, csalódásnak viszont túl sok. Túl sok, ha egyszerre ennyi ember érzi úgy: elvették a jövőjét. Miközben ki-ki azon gondolkodik, hogy miért "csak" ennyi, az első órákban, hetekben, napokban elsősorban ezzel az egymillió-kétszázezer fájdalommal kell szembenéznünk.

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
2    *    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.