Kapcsolódó tartalmak: lemondás

Hír: Mesterházy Attila mindenről lemondott

"Az MSZP április 6-án és május 25-én jelentős vereséget szenvedett el. Az MSZP elnökeként ezekért a kudarcokért vállalom a teljes felelősséget. Lemondok a pártelnöki funkcióról, nem indulok a tisztújításért, és lemondok a frakcióvezetői posztról is" - jelentette be csütörtök déli sajtónyilatkozatában Mesterházy Attila.

Hír: Már nyáron tisztújítás lehet az MSZP-ben

Az MSZP elnöksége felajánlja lemondását a párt szombaton ülésező választmányának - jelentette be a vasárnapi EP-választás előzetes eredményének ismeretében Mesterházy Attila pártelnök.

Hír: MSZP: A Fidesznek vissza kell hívnia Varga Istvánt!

”A Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja nem szavakkal, hanem tettekkel áll ki a dolgozni akaró magyar nők mellett” – írja közleményében Rogán Antal és Selmeczi Gabriella. Ezek a szavak azonban teljes ellentétben állnak a valósággal. A Fidesz tettei ugyanis minden eddigi szavukat cáfolja.

Hír: Mesterházy: Orbánnak le kell mondania

Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor kormányfő "morálisan megsemmisült" azzal, hogy beismerte: ő döntött - a várható következmények ismeretében - az azeri baltás gyilkos kiadatásáról.

Hír: Véleményvezér.hu: Ezért történelmi Schmitt Pál lemondása

Schmitt megy, a példája marad: ha egy politikus bármi olyat követ el, ami a távozó elnök bűneihez hasonlítható, nagyobb valószínűséggel lesz kénytelen rögtön venni a kalapját.

Hír: Tamás Gáspár Miklós: Schmitt Pál bukására

Szerény nézetem szerint borzadályos volna, ha a gyalázatos Orbán-rezsim ebbe a viszonylag jelentéktelen ügybe bukna bele - írja Tamás Gáspár Miklós a HVG.hu-n.

Hír: Lemondott államfői hivataláról Schmitt Pál köztársasági elnök

Lemondott államfői hivataláról Schmitt Pál köztársasági elnök; az államfő döntését hétfőn jelentette be az Országgyűlésben, napirend előtt.

Hír: Tóta W. Árpád a HVG.hu-n: Van másik?

A főkukac napjai leteltek, és nem lesz könnyű pótolni. Akit Orbán bármikor ki tud rúgni, azt el tudja csapni a demokratikus közvélemény is.

Hír: Baloldali.hu: Schmitt, a konzervatív ikon

Akármi is lesz a Schmitt Pál-történet vége, néhány következtetés egyértelműen látszik az elmúlt napok történéseiből. Schmitt Pál bizonyíthatóan csalással szerezte meg a kisdoktori címét, erről aztán hazudott

Hír: Hírszerző: Schmitt, a magyar Borat

Nem is az, hogy nem mond le. Hanem amiket mondott. Atyavilág. - A Hírszerző sommás álláspontja Schmitt Pál köztévés interjúját követően.

Hír: Gazda Albert: Sírás lesz a vége

Most már nehéz elképzelni, hogy Schmitt Pál elnök maradhatna. Hiszen a napnál világosabb, hogy hosszabb távon mi lenne ennek a következménye, Orbán Viktor és a Fidesz számára is

Hír: Schmitt Pál ki akar állni "igazáért"

"Schmitt Pálként és köztársasági elnökként" is kiáll az igazáért - közölte az államfő.

Videó: Schmitt Pál - egy pillanatig nem gondoltam hogy lemondok - 2012. március 28.


Schmitt Pál nyilatkozata a Bizottság állásfoglalása után

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
7    -    2    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.