Kapcsolódó tartalmak: kinevezés

Hír: Krajczár Gyula: Varga Misi

A Matolcsy-kabaré kulisszái mögött Orbán csendben ismét Varga Mihály kezébe csúsztatta a kasszakulcsot az utolsó másfél évre, ahogy ezt megtette már egyszer 2001 elején. A jelek szerint ennek senki nem tulajdonít különösebb jelentőséget, vagy aki mégis, az örül. Vargáról ugyanis a derék ember képe él a magyarságban, de a magyar sajtóban mindenképpen.

Hír: „Ez pedig Matolcsy György”

Matolcsy jegybankelnöki kinevezésének híre nem okozott meglepetést elemzők szerint, a forint ugyanakkor gyengült a bejelentést követően. „A teljesítmény és a tények egyetlen ember felé mutatnak, ez pedig Matolcsy György” – indokolta döntését a kormányfő.

Hír: Népszava vélemény: Jobbkezek

Kérkedhetnénk, hogy amit hónapokkal ezelőtt - elsőként, egy kis hírben - megírtunk, az valósággá vált. A miniszterelnök a jegybank elnökének jelölte Matolcsy Györgyöt. Nincs azonban mivel dicsekedni. Sem nekünk, sem nekik. A mi helyzetünk egyszerűbb. Közöltünk egy értesülést, ami tulajdonképpen evidencia volt - és az is lett. Sajnos. De ez már Orbán Viktor uralkodását jellemzi.

Hír: Orbán bejelentette: Matolcsy hat évre jegybankelnök

Matolcsy Györgyöt jelöli Orbán Viktor jegybankelnöknek – a kormányfő sokak által várt, de nem remélt döntését szokásos péntek reggeli rádióinterjújában jelentette be a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Mint azt a Népszabadság korábban közölte: az új nemzetgazdasági miniszter Matolcsy távoztával a feladat nélkül maradt Varga Mihály lesz.

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
5    -    1    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.