Az előválasztás az elvett első választási forduló pótlása

Két napon belül, immár másodszor ragadok "tollat". azért, mert kritikus a helyzet, és nagyot csalódtam az ellenzéki, blogoszférában. Azért ragadok tollat, mert ha Magyarországon ilyen hangulatkeltéssel el lehet szabotálni egy teljesen normális és demokratikus ötletet, akkor ennek az országnak annyi, nem érdemes hazaköltöznöm.

Ellenzék átmeneti állapotban

Az elmúlt napokban az ellenzéki politikai térfélen sokak számára váratlan dolog történt: a miniszterelnök-jelöltségen hónapok óta huzakodó pártok vezérei bejelentették, hogy mindketten belső előválasztást tartanak szükségesnek, ha merőben eltérő technikai megvalósítással és céllal is képzelik el azt.

Doros Judit: Életrevalótlanok - A szegénység halottai

Az állatvilágban a fejletlen egyedek elpusztulnak, felfalják vagy sorsukra hagyják őket az erősek. Bizonyos kultúrákban az emberek is szelektáltak, s csak az életrevalóknak adtak esélyt a továbblépésre. Modern világunkban iszonyatos erőfeszítéseket teszünk és milliókat költünk azért, hogy szembemenjünk a természettel: életben tartsunk betegeket, erőtleneket.

Népszava vélemény: az íróasztalon túl

Itt ugyanis az emberek csaknem fele, 46,6 százaléka él szegénységben, a szegények 28 százaléka gyerek. Ha nekik nincs pénzük, mégsem lophatják el mások nyugdíj-megtakarításait, de nem csinálhatnak jó kis dohánykoncessziót sem. A szegénység nem azt jelenti, hogy följebb kell állítani a légkondit, vagy kevesebb pénz jut az udvari medence fűtésére.

Népszava vélemény: Hócipőeffektus

Politikai iránt érdeklődőkkel beszélgetve időnként úgy érzem, mintha a kocsmában egy totószelvény rubrikái fölött vitatkozó társaságot hallgatnék, mert ahányan vannak, annyiféle képen írnák be az 1-est, a 2-est vagy éppen az ikszet ugyanarra a mérkőzésre. A meccs természetesen a jövő évi választás.

Mint legrosszabb rémálmaitokban – az NMHH leendő elnökéről

Karas Monika jelölése újabb üzenet: erre számíthatunk a következő kilenc évben, ha Orbán marad hatalmon – és nem csak a médiában.

Népszabadság vélemény: Cöf-cöf

A fejlett demokráciákban a civil kontroll nagyon erős a végrehajtó hatalommal szemben. Nálunk is vannak már próbálkozások. A tréfából közszolgálatinak nevezett Kossuth rádió honlapja így vezette fel azt a zenés portréműsort, amelynek főszereplője – kapaszkodjunk meg – Csizmadia László volt.

Nemzeti Dohányboltok vs. kiskereskedők 1:0

Ahogy azt sejteni lehetett, a haverok számára kiosztogatott trafikoknak “köszönhetően” sorra mennek tönkre a hagyományos kisboltok és zárnak be a hagyományos újságos standok is.

Miért csalnának? Miért ne?

A választási iroda vezetője sincs már a kellő érvek birtokában, ezért beszél az állampolgári felelősségről, illetve arról: bízzunk az emberekben, mert az emberek jók, az emberek nem akarnak csalni.

Pannon-tenger kalózai: kedélyes vizeken

Magyarországon kétféle ember él. Vannak, aki tudják, hogy a kormány lop, de ez nem érdekli őket. Aztán vannak, akik tudják, hogy lop, de ennek örülnek.

Fidesz light

Ki lehetett volna nevezni egy Matolcsy-szintű szellemi hatalmasságot, vagy - az Állami Számvevőszékhez hasonlóan - egy negyedik vonalbeli Fidesz-hangyát is az ombudsmani posztra. Orbán kerekasztalának sok a hű lovagja, mindegyik a karját adta volna egy hat évre szóló, tuti melóért. Persze hatnál jobb a kilenc, még inkább a tizenkettő, de a főméltóságú úr mostanában óvatosabb a kinevezésekkel.

A legügyesebb felcsúti

Az egyik legügyesebb magyar üzletember, már ha hihetnénk a számoknak, a felcsúti Mészáros Lőrinc. Mint kitűnő és fáradhatatlan kollegánk, Ferenczi Krisztina Népszabadságban megjelent írásából tudjuk, Mészáros és felesége tavaly 4,6 milliárd forint bevételt ért el, s ezután több mint 800 millió forint osztalékot fizetett.

Csekély esély

A Miniszterelnökséget vezető államtitkárunk igazából akkor lopta a szívembe be magát, amikor ország-világgal tudatta: "Akinek semmije sincs, az annyit is ér." Lázár János - a tettek embereként - akcióba is lépett. Már 2010-ben kifundálta, hogy adóztassák meg a kétmillió forinton felüli végkielégítéseket, 98 százalékos sarccal.

Orbán kilenc hazugsága

Hazudik Orbán, mert igazat mondani nem mer. Átírja a valóságot, tényeket hamisít. Önnön hazugságai örvényében merül el. Nem mehetek el szó nélkül e hazugságok mellett. Nem szabad még hallgatással sem jóváhagyni Orbán szavait.

Népszava vélemény: Bográcsopera

Orbán Viktor hétvégi felcsúti futball-elemzése különösen azért izgalmas, mert a Puskás Akadémia - a szinte törvénybe foglalt eljövendő sikerei ellenére - 2-1-es vereséggel szomorította meg az alapítót.

Egyenlítő TV: A magyar foci alkonya

Az elmúlt hét egyértelműen a magyar foci fekete hete volt. Miután a Videoton megszégyenítő módon kiesett a montenegrói bajnokság hatodik helyezettjétől, a maradék három kupacsapatunk is simán, megerőltetés nélkül hullott ki már az első körben. Csányi Sándor MLSZ elnök még a selejtezőkörök megkezdése előtt azt mondta, hogy „aki az első körben kiesik az szégyent hoz a magyar focira".

Népszava vélemény: "Érdemi"

Biztosan akad, akit megnyugtat, hogy a választási eljárási szabályok "érdemi visszaélésre" nem adnak lehetőséget. A Fidesz egyik megmondóembere, Gulyás Gergely szíves közlése azonban azt is felveti, hogy netán "nem érdemi visszaélések" azért lehetségesek.

Népszabadság vélemény: Elseje

A magyar gazdasági újságírás klasszikus műfaja a január elseje. A szakma nagyjai nemcsak a karácsony és új év közötti, a nyári szezonhoz képest is hírhiányos időszakot voltak képesek kitölteni a változásokat felsoroló szakanyagokkal, de a makrogazdasági elemzésekkel és a tovagyűrűző hatások kifejtésével (lásd: az útdíj miatt emelkedik a liszt ára) egészen elhúzták a sztorikat január végéig.

Népszava vélemény: Sikerpropaganda

Jó volna, ha mielőtt a kormány propagandistái összedugják a fejüket, hogy kitalálják, milyen sikerről értesítsenek minket legközelebb elsőbbségi levelükben (most: az unió, noha óckodott egy kicsit, de meghajolt nagyságunk előtt és megszüntette ellenünk a túlzottdeficit-eljárást), leereszkednének az utca emberéhez is, tesztelnék egy-egy sikerötletüket, vajon ők is sikernek találják-e?

Vigyázat: holnap élesedik a II. Varga-csomag

A nagy nyári pihenésben ne feledkezzünk meg arról, hogy holnaptól lép életbe a II. Varga-csomag. Így több adónem is jelentősen emelkedik, illetve újabb adónemeket is bevezetnek. Ha Olvasóink közül valaki nagyobb összeget szeretne felvenni a bankjából, vagy nagyobb összeget szeretne elutalni, jól teszi, ha erre még ma sort kerít. Mutatjuk, miért.

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
0    *    2    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.