Véleményvezér: Ángyán József egyre veszélyesebb a Fideszre
Valamilyen ürüggyel pártja fel fogja kérni Ángyánt a távozásra, hátha lesz idő lecsendesíteni a vihart. Ebben az esetben az LMP és a Jobbik is jól járna a professzor leigazolásával.
Véleményvezér: Ángyán József egyre veszélyesebb a Fideszre

Ángyán József szépen-lassan komoly politikai tényezővé kezdi kinőni magát. Ha a Fidesz stratégiája vele kapcsolatban eddig az volt, hogy „hagyjuk beszélni, úgyis megunják", akkor nagyot tévedtek. Ángyán megyéről-megyére haladó szisztematikus feltáró munkájával rátapintott a jelenlegi rezsim leggyengébb pontjára.

 

Az új Tocsik-ügy?

 

Biztosan sokan emlékeznek még arra, ahogyan a Tocsik-ügy 1997-ben hónapról-hónapra, lassan hömpölyögve darálta le az SZDSZ és az MSZP hitelességét. Annak a történetnek a felgöngyölítésén többen dolgoztak, de politikai szempontból az ügy gazdája egyértelműen Deutsch Tamás volt (hol vannak már azok a régi szép idők!). Bármilyen fejlemény történt a Tocsik-ügyben, Deutsch volt az, aki tudta, hová kell azt tenni: összekötötte A pontot B ponttal és elmagyarázta a közvéleménynek, hogyan is működhetett a ravaszkodás.

 

A teljes írást a Véleményvezér blogon olvashatják.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
7    *    0    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.