Új szelek fújnak az unióban I.
Március elején 25 tagállam aláírta a fiskális unióról szóló szerződést, s ezzel talán egy új szakasz vette kezdetét az Unió történelmében. Kétrészes cikkünk első részében három kérdésre keressük a választ: Képes-e segíteni a megállapodás az adósságválság által sújtott Európai Unión? Fenntartható-e az eurózóna? Valóban fiskális unióról van szó? - írja az Egyenlítő blog.

Az unió legnagyobb problémája az volt, hogy a hatékony eszközök és szabályozás hiányában, több ország is potyautasként viselkedett. Élvezték a tagságból származó előnyöket, rengeteg támogatáshoz fértek hozzá, amelyeket a nettó befizető, szigorú fiskális politikát folytató országok álltak, azonban a maastrichti kritériumokban rögzített fiskális és monetáris szabályokra fittyet hánytak. A hibás lépésekért nem lehet csak és kizárólag őket okolni. Németország és Franciaország is túllépte a 60 százalékos államadóssági határt. Ezért lazítottak a szabályozáson, és a szankciók alkalmazását is elvetették. Lehetne persze azt mondani, hogy „amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a kisökörnek”, de itt a „kisökrök” – látva a nagyobb országok lazaságát – úgy döntöttek, hogy még nagyobb költekezésbe kezdenek.

 

A fiskális alkoholizmus tipikus példája volt Görögország, amely gyenge gazdasági adottságai, és a munkaerő alacsony termelékenysége miatt, csak állami túlköltekezés mellett tudta fenntartani a jóléti állam látszatát. A pénzügyi válság kitöréséig senki sem foglakozott az ország helyzetével, akkor borult ki a bili, mikor kiderült, hogy az ország meghamisította a makrogazdasági adatait. Görögország kis ország, romló gazdasági környezettel, és hatalmas államadóssággal, de olyan csekély jelentőségük van az Unión belül, hogy sokak számára érthetetlen lehet, miért is terjedt szét a közösségben az adósságválság. Ebben két tényező játszott közre: a pénzügyi szektor felelőtlensége és a bizalmi válság kialakulása.

 

Az európai bankok a kockázattal nem törődve, előszeretettel vásároltak magas hozamot biztosító görög államkötvényeket, és fel sem merült bennük a görög fizetésképtelenség lehetősége. Márpedig a kötelezettségek vissza nem fizetése esetén a bankok tőketartalékai megcsappannak. Amennyiben nem rendelkeznek megfelelő tőkeáttétellel, akkor pedig csődbe is mehetnek. Nem is Görögország esetleges csődje jelentené az Unió bedőlését, hanem a bankrendszeren végigsöprő csőd, pánik és bizalmatlansági hullám. Néhány nagyobb bank bedőlése mély recesszióba taszítaná az egész közösséget, és a bankközi kamatok megdrágulása miatt a hitelezési rendszer összeomlana. Szerencsére máig ez csak egy szörnyű forgatókönyv maradt. Annak ellenére, hogy a pénzügyi szereplők lemondtak a görög kitettségek egy részéről, s többnyire működőképesek maradtak állami segítség nélkül is.

 

Nem is az adósságtornyok jelentik az igazi problémát, hanem a bizalmi válság. Miután kiderült, hogy az egész Európai Unió egy rosszul működő bürokráciahalmaz, felértékelődtek a kockázatok. Vajon ki lesz a következő, aki dominóként dől el a sorban Görögország után? A PIIGS országok helyzete válságba sodorta az egész uniót. A befektetők egyaránt azt kérdezték: vajon Olaszország és a többi állam hogyan tudja visszafizetni a feltornyosult adóssághalmokat, ilyen növekedési kilátások mellett? A bizalmatlanság hamar jelentkezett az állampapírhozamokban, és csak az Európai Központi Bank nyílt piaci vásárlásai tudták leszorítani a szárnyaló kamatfelárakat. Az eurózónán belüli és kívüli tagállamok ekkor már több sikertelen EU-csúcson túl voltak, majd 2011 végén és 2012 elején jött az igazi fordulat. A vezető államok egyaránt elhatározták, hogy mindenáron véget kell vetni a potyautas magatartásnak, és szigorú szabályokat lefektetni, hogy megfékezzék a válságot.

 

Önmagában a fiskális együttműködésről szóló megállapodás nem tud segíteni sem a teljes Európai Unión, sem az eurózónán. A szigorú fiskális szabályozás, a költségvetési deficit 0,5 százalékon való rögzítése megköti az országok kezét. Megfelelő szankciókkal társulva, a potyázás véget érhet, de a mozgás leszűkülésével esélytelen lesz a stagnálásból való kilábalás. Egyedül a német gazdaság tud felmutatni jelentősebb növekedést az eurózónában. Ez persze nem meglepő. Németország magasan kvalifikált humán tőkével, megfelelő innovációs mutatókkal, és magas hozzáadott értékű termékekkel rendelkezik, de egy olyan országban, mint Görögország, ahol a termelékenységi mutató alig több mint a fele az uniós átlagnak, lehetetlen lesz a kilábalás a recesszióból. Igaz ez Magyarországra is, ahol a termelékenységi mutatók jóval az uniós átlag alatt vannak, ráadásul a K+F szektorban történő forráscsökkentés miatt, csak rosszabb lehet a helyzet.

 

A bizonytalan gazdasági környezet tovább rontja a helyzetet, és a vállalati szektor sem muzsikál olyan jól, mint az USA-ban. Ilyen körülmények között nehéz helyzetben van az Európai Unió. Hiába a megállapodás, annak betartása sem lesz egyszerű, mert Nagy-Britannia beleegyezése nélkül nem lehet az európai uniós jog része. A jogalap hiánya pedig lehetőség ad a kijátszásra. Nagyon szigorú szankciókat kell bevezetni, a büntetés mértékének pedig elrettentőnek kell lennie.

 

Egy biztos: ilyen körülmények között a tagállamok képtelenek kinőni az adósságot, amelyet felhalmoztak, a munkanélküliség csökkentése, és a növekedés felpörgetése szinte lehetetlen. Az elfogadott költségvetési szigor mellett, nincs lehetőség fiskális ösztönzők alkalmazására.

 

A teljes cikket az Egyenlítő blogon olvashatja el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
9    *    6    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.