Régi pofonjaiba fut bele a Fidesz
 
Ellenzékben a háromszáz forintos euróért, az áfa és a jövedéki adó emeléséért is hevesen támadta az akkori kormányt a Fidesz – írja az origo.hu.
Régi pofonjaiba fut bele a Fidesz

 

„Ami néhány éve még a kormány hibája volt, ma már a világgazdasági folyamatok elkerülhetetlen következménye - több kérdésben is így változott meg két-három év alatt a Fidesz vezető politikusainak véleménye. Ellenzékben a párt még élesen bírálta a szocialisták adóemelési terveit, amelyeket most maga is végrehajt, és az akkor is 300 forinton álló euróért is a kormányt tette felelőssé” – írja a hírportál.

 

Az origo emlékeztet arra, hogy Navracsics korábban, még ellenzéki frakcióvezetőként arról beszélt, hogy a kormány nem mond igazat, amikor a nemzetközi folyamatokkal igyekszik megmagyarázni a forint gyengülését. "A szocialista technika szerint, ha a forint/euró árfolyam 280 forint fölött van, akkor azok a sajnálatos nemzetközi pénzügyi folyamatok, ha pedig 280 forint alatt, akkor az a kormány iránt megnyilvánuló bizalom" - mondta például 2009. szeptember 14-én a parlamentben.

 

Az origo szerzője szerint ugyanakkor „nem a forintárfolyam alakulása az egyetlen olyan történés, amelyben ellentmondásba került a most kormányzó Fidesz azzal, amit ellenzéki pártként állított.”

 

Milyen ellentmondásokba került még a Fidesz korábbi önmagával? Megtudhatja, ha elolvassa a teljes cikket az origo.hu oldalon. 

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
5    -    6    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.