Oszkó Péter: Támadnak a spekulánsok
 
Azok kormánypárti politikusok, akik eldicsekednek devizabetéteik nagyságával, miért tesznek rendszeresen a forintárfolyamot durván befolyásoló, intenzív napi kilengéseket előidéző, kis időközökkel egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat? – teszi fel a kérdést Oszkó Péter a hvg.hu-n.

 

A volt pénzügyminiszter szerint „az a gazdaságpolitika, melynek eredményeként olyan tartós forintgyengülés következik be, és ezáltal úgy nő történelmi csúcsára az államadósság, hogy az nemhogy kedvezőbb jövedelmi helyzetbe hozná a lakosságot, de elértékteleníti a forintalapú megtakarításait, miközben megsokszorozza devizaadóssága értékét, semmilyen racionális indokkal nem magyarázható.”

 

„Nem tudom megmondani, miért, a kormánynak az a kommunikációs gyakorlata, hogy a lakosságot folyton-folyvást a spekulánsokkal ijesztgeti és minden kedvezőtlen pénzpiaci fejleményt velük magyaráz, már akkor kísértetiesen erre a mesére emlékeztetett. Hiszen a forint árfolyammozgásán pontosan, napról napra nyomon követhető minden egyes kormányzati lépés és bejelentés, senki nincs tehát olyan hatással ma az árfolyammozgásokra és nincs, aki olyan mértékben ki tudná lendíteni a nemzeti valutát bármely nyugvópontjáról, mint az ország kormánya és az ő nevében megnyilvánuló kormánypárti politikusok.

 

Kétségtelen persze, hogy az ország kiszolgáltatottságának a felhalmozott adósságállománya nem tesz jót, bár tegyük hozzá, hogy a jelenlegi adósságállományunk nagyjából az uniós átlagnak felel meg. Az a magyar virtus pedig végképp nem befolyásolja aktuális kitettségünket, hogy hazánk az adóssága döntő részét már a válság előtt felhalmozta, viszont 2009-ben olyan erővel lépett a fékekre, hogy mindenki más hirtelen hozzánk romlott.

Viszont tény, hogy ilyen mértékű adósságállománnyal több más ország egész tisztességes gazdasági kormányzást képes végrehajtani, anélkül, hogy hozzánk hasonló kamatfelárat kellene fizetnie vagy szóbeszéd terjedne a csődjének esélyeiről, pláne, hogy segélyhitelért a Nemzetközi Valutaalaphoz és az Európai Unióhoz kéne fordulnia.” – írja a Bajnai-kormány pénzügyminisztere.

 

Ha kíváncsi a cikk folytatására, klikkeljen a hvg.hu-ra!

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
8    -    7    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.