Népszavazással az orbánizmus ellen
Mert miről is szól az orbánizmus? A hatalom legszélesebb körű koncentrálásáról és a társadalom végletekig vitt megosztásáról. A parlamentáris demokrácia intézményrendszerének rombolása megbocsáthatatlan bűn, ami ellen az LMP eddig is tiltakozott és továbbra is tiltakozni fog - írja az LMP két országgyűlési képiselője a nol.hu-n.

Hétfőn, napirend előtti parlamenti felszólalásában Jávor Benedek frakcióvezető az LMP aznap elindított népszavazási kezdeményezéséről beszélt.

 

Közben a fideszes padsorokban kézről kézre járt, majd a miniszterelnökhöz is eljutott a népszavazási kérdéseket is tartalmazó szórólap. A felszólalást hallgatva és a szórólapot olvasva a kormányfő idegesnek tűnt. A kabinet jelen lévő tagjai tanácstalanul néztek egymásra, a felszólalásra végül egyikük sem reagált, ami – emlékeink szerint – ellenzéki felszólalást követően még egyszer sem fordult elő ebben a ciklusban. Amikor a beszéd után az LMP képviselői a parlamenti frakcióvezetőknek átadták a népszavazási aláíróíveket, mindannyian udvariasan felállva, kézfogással fogadták azt. Orbán Viktor viszont csak a székbe süppedten nézett maga elé, amikor Jávor Benedek neki is átadta az íveket. A miniszterelnöknek valóban minden oka megvan arra, hogy nyugtalan legyen. Már valószínűleg kezdte beleélni magát abba, hogy a rendszere elkészült. Már csak konszolidálni, ahogy ő mondta, „belakni” kell. Az LMP népszavazási kezdeményezése azonban kihúzhatja a szőnyeget a felépült Orbán-rendszer alól.

 

Be kell azonban látnunk, hogy a parlamentáris demokrácia visszaállításának programjával önmagában nem lehet társadalmi támogatottságot szerezni az Orbán-rendszer leváltásához.

 

Egyrészt azért, mert az elmúlt húsz év folyamatos demokratikus normasértései miatt a magyaroknak sajnos már nem elég fontos a demokrácia. De azért is, mert sokan érezhetik úgy (pláne ha nem olvasnak választási programokat), hogy Orbán ezen a területen tulajdonképpen nem nagyon csinált mást, mint amit ígért.

 

Természetesen a fejükre lehet olvasni – mi, elempések is ezerszer megtettük –, hogy ellenzékben ódákat zengedeztek az Alkotmánybíróság mindenkire kötelező döntéseiről vagy tibeti zászlókat lengettek, ha erre járt a kínai kormányfő, most viszont épp az ellenkezőjét csinálják. A választók milliói számára azonban Orbán 2010-ben valóban az erős kéz ígéretét jelentette. És ettől az erős kéztől várták sokan, hogy megoldja a gazdasági bajokat és egy igazságosabb társadalmat teremt.

 

Csakhogy súlyosan csalódniuk kellett. Az erős kéz pont azokra csapott le, akiket fel kellett volna emelnie. A szegények még szegényebbek lettek, a kiszolgáltatottak még inkább kiszolgáltatottak, az esélytelenek még esélytelenebbek. A választásokat követően Orbán minden elődjénél világosabban köteleződött el egy igazságtalan gazdasági-társadalmi modell tűzön-vízen át való megvalósítása mellett. Ennek a modellnek a lényege, hogy az ország alacsony bérekkel, alacsony munkavállalói jogokkal, olcsó állami közszolgáltatásokkal versenyezzen a tőke kegyeiért. Orbán pontosan tudja, hogy ennek a latin-amerikai társadalmi víziónak a megvalósításához senkitől nem kapott felhatalmazást. Pontosan tudja, hogy akik rá szavaztak, azok közül nagyon sokan ennek éppen az ellenkezőjét várták tőle. Azt is tudja, hogy ebbe csak akkor nem fog belebukni, ha fenn tudja tartani a társadalom megosztottságát és ezzel meg tudja törni az ellenállását.

 

Ezért mondjuk azt, hogy az orbánizmusban a hatalom koncentrálása együtt jár a társadalom megosztásával, a társadalmi kohézió tudatos rombolásával. A kohézió lebontásának egyik eleme a társadalmi osztályok szembeállítása. Az Orbán-rezsim társadalompolitikájának ugyan viszonylag kevés nyertese van, ám az ő nyereségük elég jelentős ahhoz, hogy cserébe megfeledkezzenek a rendszer veszteseiről. Bűnbakká váltak a korengedményes nyugdíjban részesülő rendőrök, tűzoltók, bányászok, Lázár János „annyit is érő” nincstelenjei. Az „érdemtelen szegények” kiűzettek a politikai közösségből, a segélyért fordulás élősködéssé vált. A közmunkaprogrammal a Fidesz egyszerre alázza meg a munkaerőpiacról tartósan kiszorultakat és vezeti le az éppen csak megkapaszkodottak frusztrációját. A kohézió lebontásának második eleme a kollektív érdekérvényesítés lehetőségeinek a korlátozása.

 

Az új alaptörvény erősen korlátozza az Alkotmánybírósághoz való fordulás lehetőségét az egyszerű állampolgárok, de még a politikusok számára is. Sztrájkolni jogszerűen gyakorlatilag nem lehet, a szakszervezetek érdekérvényesítő képessége tovább csökkent. A leszakadó rétegek politikai passzivitása eddig is nagyban járult hozzá a többnyire csak reformoknak álcázott megszorításokat végző politika legitimálásához. A korábban legalább formálisan rendelkezésre álló eszközök nélkül még kevésbé juthat el a vesztesek egyre nagyobb csoportjának a szava és akarata a kormányhoz. Így épül fel a „Nemzeti Együttműködés Rendszere”: az egymástól elszigetelt és megosztott társadalmi csoportok állnak szemben egy félelmetes erejű és szervezett hatalmi gépezettel.

 

A teljes írást a Népszabadság Online-on olvashatja el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
0    -    3    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.