Népszabadság vélemény: Munkásosztály a paradicsomban
Erőt (tömeget) a szakszervezetek, perspektívát (vagy legalább valamilyen horizontot) az ellenzék, sajátos, csak rájuk jellemző humort pedig a Fidesz reprezentánsai tudtak felmutatni az idei munkaünnepen.
Népszabadság vélemény: Munkásosztály a paradicsomban

Ez a május elseje valószínűleg arról lesz emlékezetes, hogy minden fellépő kicsit mást csinált, mint amit megszoktak tőle: a munkás-érdekképviseletek összefogtak – 23 év után először –, a nemjobboldal pártjai szavakban legalább már egymást keresték, és nem a fogást egymáson, a kormányoldal pedig (a trafik- és a Balogh-ügy árnyékában) úgy döntött, hogy ezúttal nem merészkedik hús-vér munkavállalók közé, és nem aratja le körükben eddigi működésének szerény babérjait.

 

A jeles napon a Fidesz.hu-nak is csak két paradicsomi hangulatú közleményre futotta: az egyikben Selmeczi Gabriella örült az egymillió új állás helyett létrehozott százhatvanezer közmunkahelynek, a másikban Kontur Pál (az egyetlen ember a vezérkar háza táján, aki látott már közelről munkást, és akit ilyen alkalmakkor mindig előhúznak a raktárból) abszolvált egy alákérdezős interjút a portál névtelen krónikásával. A beszélgetésből megtudhattuk, hogy „2004-ben a Fidesz volt az első, és azóta is egyetlen politikai erő, aki megszólította a munkásokat”.

 

Az írás folytatását a nol.hu-n érhetik el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
0    *    8    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.