Népszabadság vélemény: Gyűlölni
Mint mosolygó babák szájuk szegletében az utolsó tejcseppekkel – szelídnek érzik magukat Fidesz-szerte a vezetők, amikor, mint kik jelet kaptak, sikítanak fel a gyűlölet ellen. Ebből nem kérnek! A gyűlölet neve pedig MSZP, amely baloldali izomgörcs mást sem tesz, csak támad.
Népszabadság vélemény: Gyűlölni

Plakátjaival Matolcsyra és Hoffmannra ront. Álarcosaival Orbánt sérti. Az ilyesminek csak mentális betegség lehet az oka. A maguk szempontjából ezt pontosan mondják.

 

Kényszerpályára állította magát ugyanis a Fidesz, igaz, ahhoz képest önfeledten száguldozik rajta, és elragadtatva rázza rózsaszín öklét. Ha ugyanis egy párt az egyetlen igazság kizárólagos letéteményesének vallja magát, ha mással nem is hajlandó ebben az ügyben konzultálni, mint a nemzettel, tehát önmagával, akkor kénytelen deviánsnak látni mindenkit, aki nem azonosul vele, gyűlöletkeltőnek, aki támadja. Ha egy az igazság, akkor a letéteményesei előtt térdet kell hajtani, nem pedig kiegyenesített derékkal szembeszegezni velük más szempontokat.

 

Az írás folytatását a nol.hu közli.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
7    -    7    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.