Mong: A kátyú, hol nemzet süllyed el
A kátyú immár egy évtizede a süllyedő, leszakadó, reménytelen Magyarország metaforája. Erejét mutatja, hogy az Orbán-korszakban képes volt megújulni, új jelentéstartalommal gazdagodni, ráadásul úgy, hogy semmit sem veszített korábbi kincseiből.
Mong: A kátyú, hol nemzet süllyed el

Valamikor a 2000-es évek közepén, amikor még úgy tűnt, hogy már csak kicsit kell várni, és Magyarországból sokkal jobb hely lesz, egy éjszakai betelefonálós beszélgetőműsort vezettem az Inforádióban. A Medgyessy–Gyurcsány–Demszky-korszak szomorú napjait éltük, megvitatandó téma volt tehát bőven, mégis mindegyik közül a legnagyobb karriert természetesen a kátyú futotta be. Tízezer számra tátongtak lyukak az utakon, mindez egy frissen az Európai Unióhoz csatlakozott országban, amely alig várta, hogy uniós milliárdokból fejleszteni, fejlődni tudjon. Ja, és volt növekedés, bár azóta már pontosan tudjuk, milyen áron.

 

Szerkesztőként biztonságos választásnak tűnt a kátyuvita, hiszen nem volt olyan évszak, amikor ne lehetett volna a budapesti kátyúkról beszélni, és nem volt olyan este, amikor ne ehhez a témához szerettek volna legtöbben hozzászólni a műsorban. Mindenkinek volt néhány története a lyukakban széttört kocsintengelyről, kibicsaklott bokákról, kártérítési vitákról az önkormányzattal, és persze mindenki értett is a kátyúzáshoz. Nyugdíjas földrajztanárnők értekeztek az aszfaltozás munkafolyamatairól, villamosmérnökök bírálták a közbeszerzési pályázatok lebonyolítását, sőt volt, aki élő adásban énekelt dalt a budapesti kátyúkhoz. Vidám esték voltak ezek, nem kívánok senkinek hasonlót. A végén eljátszottuk a Himnuszt.

 

A megszólalók azonban nem csupán önmagukban voltak érdekesek (kivéve persze a pszichiátriai eseteket), hanem azért is, mert mögöttük felsejlett a magyar valóság. A kátyúban minden benne volt, illetve mindent bele lehetett látni: kialakulásának okai (“kispórolták az anyagot”, “miért nem lehet nálunk rendesen utat építeni?”) éppen úgy a magyar közéletről árulkodtak, mint az újrakeletkezésük genezise (“ki kellene tiltani a teherautókat a városból!”), és igen, a kátyúoknyomozás mellett voltak kátyú-összeesküvés elméletek is. (“kinek áll érdekében, hogy minden évben újabbak legyenek?”).

 

A teljes írást a hvg.hu-n olvashatják el.

 

idézet

Botka László

Óriási a tét, 2018-ban le kell váltanunk a kormányt, mert ez az utolsó esélyünk, hogy szabadon választassunk.
Előző
Következő
Önnek is van véleménye? Gyorskomment!
0
 
 

Hátralévő karakterek száma:
Válaszoljon a kérdésre: *
0    *    8    =    


Megjegyzés: A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.